Leírás

Leírás

Menü

2015. augusztus 9., vasárnap

The Dragon Princess - 8. rész

8. rész – Váratlan felbukkanás


    Pár perc után felegyenesedtek és mind a hárman előttem álltak. Láttam a szemükben azt a fájdalmat, amit én is éreztem. Végig mértem őket és megakadt a szemem a nyakláncukon. Nekik egyforma volt. Egy ezüstből készült csillag medál. Egyből a szüleink jutottak az eszembe.
             - Ma van a házassági évfordulójuk. - magam elé motyogtam a padlót tanulmányozva.
             - Tudjuk. - tette a vállamra a bal kezét Raul.
             - Elkészítenéd velünk anyuék kedvenc ételét? - kérdezte Ginta előttem állva.
             - Hát, persze. - mosolyogtam.
             - Nézzük meg minden van-e hozzá. - mondta Axel a balomon állva.
Az öcséimmel egyetértően bólintottunk. Még a fiúk felmentek az emeletre a szobájukba, én kikísértem Darent. Megbeszéltük, hogy valamelyik nap elmehetnénk moziba és sétálni. Még társalogtunk, Raul elment mellettünk és intettek egymásnak. Ezután Dan és én is elköszöntünk egymástól, majd bementem a házba.
Mikor beléptem a helyiségbe Ginta épp kutatott a szekrényben.
             - Axel hol van és Raul hova ment? - kérdeztem.
             - Axel a kutyáknak ad friss vizet és megeteti őket. - lépett oda a mosogatóhoz egy pohár vizet inni. - Raul meg elment a boltba, mert nincs itthon sertés comb. - felém fordult, neki támaszkodott a mosogató szélének, a bal kezével megtámaszkodott és a jobb-ban a zöld poharát fogta.
             - Értem. - dőltem neki háttal a falnak öcsém kék szemébe nézve.
Pár percig csendben így mustráltuk egymást. Sok minden kavargott a fejemben, de egyszerűen nem tudtam mit mondani. Lehajtottam a fejemet és tovább gondolkodtam.
             - Mi történt a kezeddel? - fivérem hangjára összerezzentem.
Egy szó sem jött ki a számból. Rá sem emeltem tekintetemet. Csak tovább bámultam a padlót. Hallottam, hogy letette a poharát és elindult. Éreztem erős kezét, ahogy az államat megfogta és gyengéden felemelte, még a tekintetünk találkozott. Mélyen egymás szemébe nézve álltunk. Nem tudom mit láthatott a zöld szemeimben, de az nagyon meglepte.
             - Anna. - szólított a nevemen.
             - Nagyon hiányoznak. - görbült sírásra a szám és a szemem sarkában már gyűlt is az a sós folyadék.
             - Tudom. - magához húzott és szorosan átölelt.
Nem akartam sírni, de kitört belőlem, mint egy forrás, ami épp most talált magának utat. 
Kezeimmel megmarkoltam hátán a pólóját és eszeveszetten elkezdtem zokogni. Először csak halkan. Majd hangot is adtam fájdalmamnak.
             - Sírj csak nyugodtan. - simogatta a fejemet. - Enged ki a fájdalmadat. - hallottam nyugtató szavait.
Kis idő után úgy éreztem, abba tudom hagyni. - Elég volt! - parancsoltam magamra. - Erősnek kell lennem a testvéreim miatt. - gondoltam. Felnéztem rá homályos tekintetemmel és a látvány, ami fogadott meglepet. Ő is sírt velem együtt. Gyönyörű kék szemei most vörösben úsztak. Jobb kezemet az arca felé emeltem és letöröltem a könnyeit. Lehajtotta a fejét és mélyen egymás szemébe, néztünk. Ő törte meg elsőnek a csendet.
             - Nagyon hiányzol nekünk és aggódunk érted. - magyarázta átkarolva a vállamat és oldalról összeérintettük a fejünket.
Elmosolyodtam. A szívemnek ezek a szavak nagyon jól estek. Hisz azt hittem, már nem is szeretnek, és hidegen hagyja őket, mi van velem. De ezek szerint tévedtem. Ekkor mind két oldalról megszólaltak.
             - Megjöttem! Nem volt comb csak karaj. De az is jó lesz. - magyarázta Raul az ajtóban állva.
             - Fogalmad sincs mennyire fontos vagy nekünk. - ahogy meghallottam Axel hangját rögtön felé kaptam a pillantásomat.
Ott állt a pult mellett. Ahogy arcára emeltem tekintetemet, akaratlanul is megindultam felé, kitártam karjaimat és átöleltem. Olyan szorosan húztam magamhoz amennyire, csak tudtam.
             - Nagyon szeretlek titeket! - jelentettem ki és egy puszit nyomtam a homlokára. - Akkor készítsük el azt a rizibizit, meg a rántott húst. - kedvesen mosolyogva mondtam és közben úgy fordultam, hogy mindenkit láthassak.
Még főzőcskéztünk, Ginta addig nyaggatott, hogy mi lett a kezemmel, még kénytelen voltam elmesélni a sztorit. Bár nem értettem mi a baja, hisz jóval szebb volt, mint mikor szereztem a sebeket. Mondjuk ezt Luna néninek, köszönhetem, hisz ő látta el a kutya harapást.
    Kis idő elteltével, már kész is volt az étel. Közösen megterítettünk és meggyújtottuk az asztal közepén található gyertyákat. Egész végig csendben voltunk. Látszott mindenkin mennyire megviseli a szüleink elvesztése. Végül én törtem meg a csendet.
             - Nem tudom tudjátok-e vagy sem, de holnaptól vigyáznom kell egy kislányra. Viszont haza nem szeretném hozni a munkát. Vélemény? Szerintetek mit tegyek? - néztem rájuk a poharammal játszadozva.
A mondókámat befejezve, Raul és Ginta összenéztek. Érdekes. Ők mindig is megértették egymást szavak nélkül. Bezzeg én, akit sokszor le sem lehet lőni, annyit beszélek. Valamiért nekem a telepátia sosem ment. Vagy is én soha nem értettem meg a testvéreimet csak egy nézésből, mint ők egymást.
             - Figyu! Mi lenne, ha valamelyikőnk lakásába költöznétek addig, és nem lenne probléma. - magyarázta a kék íriszét rám szegezve Ginta.
             - Nektek van saját lakásotok? - kikerekedett smaragd szemeimmel és enyhén elnyíló ajkakkal tört ki belőlem a kérdés.
Ezen mind felkacagtak. Lehet vicces arcot, vágtam vagy nem, tudom, de jót mulattak rajtam.
             - Mind annyiunknak van. Nem csak nekünk. - tájékoztatott Raul. - De szerintem neked egy-két szobás kéne. Ami ha jól emlékszem...
             - Az enyém lesz. - szakította félbe bátyát Axel.
             - Oooookééé. - húztam el a szót a szőkeség felé nézve.
Végül megbeszéltük a részleteket, még elpakoltuk az asztalt és rendet raktunk a konyhában. Testvéreim tanácsára, felbattyogtam az emeleten található szobámba. Elő kotortam az utazótáskámat és elkezdtem összeszedni mindent, amire szükségem lehet az idő alatt. Mikor végeztem, go vissza a földszintre a nappaliban PS-ező srácokhoz. Először Tekken-eztünk, de mindig hamar levertek, mert ritkán játszottam a játékkal és velük ellentétben én nem ismertem a kombókat. Bezzeg a versenyautós játékokban volt esélyem és volt mikor jobb helyen végeztem, mint ők. Ilyenkor persze önelégült vigyorral az arcomon nyugtáztam, hogy dühösek. De mindig hamar elszállt a mérgük. Hisz ez csak játék.
    Olyan 8-9 felé járhatott az idő, mikor csengettek. Akkorát ugrottam ijedtemben, hogy még a kis Zira is megijedt.
             - Basszus kulcs! - mondtam. - Ki a franc jöhet ilyenkor?! - morogva fogtam magam és az udvar felé vettem az irányt.
Az ajtóból láttam egy alakot, de nem ismertem fel. Viszont ami furcsa volt, meg sem nyikkantak a kutyák. De Démon végig kísért az egész udvaron és Szépség ott ült a kapuban, tekintetét az idegenre szegezve. Egy lila hajú csaj támaszkodott széles vigyorral az arcán egy lila motorhoz és intett. 
Először a döbbenet ült ki az arcomra, majd az öröm váltotta fel.
             - Halihó csajóca! - sétált közelebb a kapuhoz.
             - Csáó! - nyögtem ki nehezen. - Hát, te? - nyitottam a kaput és kiléptem rajta.
             - Hát, így kell üdvözölni egy rég látott barátot? - vigyorogva kérdezte és szorosan megölelt.
Valami azt súgta, nem véletlen keresett fel Daniella ennyi év után. Ő, az a tipikus olyan barát, aki vonzza a bajt, és nagyon sokszor húztam már ki a trutyiból. Viszont ezek ellenére is nagyon jó barát a maga módján. Ezért nem tudtam figyelmen kívül hagyni az ölelését.
             - Ne haragudj. - borultunk össze. - Mi járatban erre? - érdeklődtem a karjai közül kiszabadulva.
             - Tán, nem látogathatom meg az én rég látott barátosnémet? - visszament a járműhöz.
Neki dőlve elővette a cigit és rá gyújtott. Keresztbe tett kézzel és egyik szemöldökömet felhúzva mustráltam az arcát. Valami nagyon nem tetszett ezzel a látogatással kapcsolatban. Hirtelen a két kutya mellettem termet és Démon morogni kezdett. Rájuk pillantottam. Rögtön tudtam, történni fog valami.
    Még észbe sem kaptam, már motorok hadának a hangja ütötte meg a fülemet. Abban a pillanatban, ahogy megláttam az első járművet az utcába bekanyarodni, nyúltam a zsebembe a mobilomért. Épp annyi időm volt, hogy tárcsáztam az egyik testvéremet. De beszélni már nem tudtam. Dana nagy svunggal mellettem termett és megfogta a pólóm alját. Szemem sarkából rá pillantottam, majd vissza az érkező sokaságra. Egy Schopper motoros állt meg nem sokkal előttünk és levette a bukósisakot. Higgadtan és rezzenéstelen arccal mustráltam végig a házunk előtt tanyázó tömeget.
             - Helló drágaságom! - szállt le a járműről, a szimpatikusak nem mondható egyén.
Dana még jobban a hátam mögé bújt, pedig magasabb, mint én. Bal kezét a hátamra helyezte, a jobbal megfogta az enyémet. Nem fordultam hátra, de tudtam, meg van rémülve. Mivel egyikünk sem szólt semmit, folytatta a srác.
             - Mi van szépségem!? Nem is üdvözlöd a pasidat? - lépkedett egyre közelebb.
             - Dana, ismered ezt a ... khm... - és végig mértem. - fogpiszkálót? - kerestem a megfelelő szót a srác megnevezéséhez, de más nem jutott az eszembe, ami nem bántó.
Ugyan is elég egy rusnya látvány volt. Magas, vékony, ló fejű és kapa fogú. Az izmait meg szerintem otthon hagyhatta. Nincsenek kifogásaim az emberekkel szemben, de ha már valaki ennyire randa, akkor ne legyen már így elszállva magától és az arcából is visszább vehetne. A hangjától meg ki tudtam volna futni a világból. Olyan volt, mint egy herélt kappan. Vékony, nyávogós és magas. A hideg futkosott a hátamon minden egyes mondatánál.
             - Fogd be bögyös maca! Nem veled van dolgom. - nyivákolta.
             - Ki vagy te, hogy parancsolgatsz nekem? - higgadtan össze ráncolt homlokkal néztem a fekete pupillájába.
Úgy néz, ki kezdem felhúzni. A feje egyre pirosabb. De úgy tett, mint aki nem is hallana és folytatta tovább.
             - Ella drágám. Véletlen nem mára lett megbeszélve az a bizonyos találkozó? - sipákolta és megvillantotta a kabátja alatt bújtatott fegyvert.
A lila hajú lány olyan kicsire összehúzta magát mögöttem, hogy alig lehetett látni. Valamiért nehezemre esett elhinni, hogy ennyire félne ettől a nyüzüge pasitól. Hisz mindig is vagány és talpra esett volt. Most meg olyan oldalát mutatja, amit még soha nem tapasztaltam. Végül, ahogy végig pásztáztam, a csapatott, rá jöttem, nem ettől a sráctól reszket ennyire, hanem a mögötte álló nagy darab fasziktól, akiknek a szemében csak erőszakot és kegyetlenséget lehetett kiolvasni. Barátnőm közelebb hajolt a fülemhez és éreztem a szapora légzését.
             - Ismerem őket. - suttogta. - Tartozom nekik.
             - Még is mennyivel? - kezdtem dühös lenni.
             - Drága! Neked annyi pénzed úgy sincs. - lenéző pillantást vetett rám.
Szúrós pillantást vetve a nyüzügére, magam mellé állítottam Dana-t és vártam a folytatást. De csak hallgatott és a földet vizslatta. Nekem meg egyre jobban ment fel a pumpa. Persze ezt nem mutattam. Megfogtam a lány két vállát és megszorítottam. Ő a szemembe nézett, alsó ajkába harapva.
             - Ő az én tulajdonom és most szépen velem jön! - sipákolta a balomon álló srác, aki túl közel merészkedett.
             - Innen nem megy sehova! - jelentettem ki magabiztosan felé fordítva a fejemet.
             - Hát, jó! - vállait felhúzva, a tenyerét az ég felé mutatva vigyorgott. - Kapjátok el őket! - komor tekintettel adta ki a parancsot.
Wow. Ezek aztán nem teketóriáznak. Szinte pislogni sem volt időm, de már körülöttünk voltak. A következő pillanatban meg már kaptam egy akkora pofont, hogy megtántorodtam. Amint észbe kaptam, már lendítettem is a kezeimet és a lábaimat. Ütöttem, rúgtam, mindenkit, akit értem. Végül elkaptak és moccanni sem tudtam.
             - Milyen vad vagy cicuskám! - gúnyos vigyorral a képén megfogta az arcomat, és össze szorította.
             - Kapd be! - sziszegtem a fogaim között, és amint elengedett leköptem a vérrel keveredett nyálammal.
             - Te rohadt kis ... - morogta, miközben letörölte az arcát és pofon vágott.
Én meg tökön rúgtam és összerogyott. Aztán lendítettem a lábamat és sípcsonton rúgtam az egyik fogva tartómat. Az illető meg sem rezzent. Egyszerűen nem tudtam kiszabadulni a satuként tartó markaikból.
    A sipákolós hangú srác, könnyeivel küszködve és a levegő után kapkodva, tápászkodott fel a földről. Pár percbe beletellett mire összeszedte magát. Egyenesen állva előttem, farkas szemet néztünk. Könny áztatta, vörös szemek tekintetek rám, amiben a bosszú lángja lobogott. Hirtelen fájdalmat éreztem a térdhajlatomnál, és összerogytam. Fogaimat összeszorítva, a fájdalommal küszködve, rakoncátlan tincseim között pillantottam rá a fogpiszkálóra és már is lendült felém egy kéz. De mielőtt célba ért volna, a fejem felett elsuhanó nyíl fúródott a tenyerébe. Esküszöm, így visítani még hímneműt nem hallottam. Ezután mind két oldalamon elengedtek és a kutyákkal hadakozó fogva tartóimat, láttam.
             - Befelé! - adtam ki a parancsot a lila hajúnak, rá sem hederítve.
Eközben azon ügyeskedtem, hogy megszerezzem a nyüzügétől a nem rég látott fegyvert. Még ezen serénykedtem, a többiek is megindultak, akik eddig csak megfigyelték az eseményeket. Érdekes módon mindegyik engem akart elkapni, de szerencsétlenségükre, mind golyót kapott valamelyik testrészébe. Komolyan mondom, egyszerűbb volt megszerezni azt a pisztolyt a sráctól, mint elvenni egy kisgyerek nyalókáját. Mikor ráfogtam a fegyvert a gizdára, meglepettséget olvastam le az arcáról, gyűlölettel és dühvel keveredve.
             - Most pedig szépen szólsz a haverjaidnak és eltakarodtok innen. - magabiztosan ajánlottam fel a lehetőséget.
             - Te aljas kis szuka! - sziszegte az orra alatt.
             - Két perced van rá, hogy elhagyjátok a környéket, vagy ki lyukasztom a koponyádat! - magyaráztam kibiztosítva a pisztolyt.
Egymást felsegítve és támogatva, mindenki oda ment a járművéhez, kivéve a hm... mondjuk azt, hogy a vezéren kívül, mert fogalmam sincs a srác nevéről. De nem is igazán érdekel. Na, szóval. Megvártam még mindenki felszáll a motorjára és a két kutyám társaságában a vezér is felpattant a járművére.
             - Ezt még nagyon megkeserülöd, te rohadt ribanc! - üvöltötte és gyors elhajtottak.
    Kutyáim kíséretével, bebicegtem az udvarra. Körbe pásztázva a helyet, a testvéreimet fedeztem fel. A teraszon rejtőzve Raul egyenesedett fel, egy távcsövessel a kezében. Aztán Axel mászott le a cseresznyefáról, egy íjpuskával a hátán. Belépve az előszobába, Ginta-t pillantottam meg, szintén egy távcsövessel a kezében. Dana-t kezdtem el kutatni tekintetemmel, mikor Ginta intett a fejével, hogy a nappaliban lelem, drága barátnőmet. Elindulva a helyiség felé sok minden végig futott az agyamon, de egyetlen egy dologhoz értem el mindig. Dühös vagyok cefet módon.
    Megpillantva a lilaságot a fotelben, oda sétáltam az üvegajtó előtti fotelhez.
             - Anna! - pattant fel. - Én, annyira... - de nem tudta befejezni a mondatot.
Akkora pofont kapott tőlem, hogy visszaesett az ülőalkalmatosságra. Az arcát fogva két kézzel, rémülten pislogott rám. Testvéreim megrökönyödve ültek a kanapén.
             - Már megint mi a jó búbánatot műveltél? - hátat fordítva a lánynak, sántikáltam fel, s alá a helyiségben. - Egyáltalán tisztában vagy vele, hogy mekkora bajt zúdítottál a fejemre? - ingerülten magyaráztam.
De választ nem kaptam. Ami kezdett egyre jobban dühíteni. Mivel a mászkálásban megfájdult a lábam, leültem a másik fotelbe, Daniellával szemben. Figyeltem a lány összes mozdulatát. Kis idő után végre megszólalt.
             - Ne, haragudj! - reszketeg hanggal mondta. - Azt hittem itt nem fognak rám találni.
             - Miért kerestek ezek az alakok? - érdeklődött Raul.
             - Mert tartozom nekik. - lehajtott fejjel mustrálta a lábfejét.
             - Hah. - felsóhajtottam. - Miért mondta az a görcs, hogy a tulajdona vagy? - megtámaszkodtam a combjaimon, enyhén előre hajoltam és összekulcsoltam az ujjaimat.
             - A tulajdona vagyok. - motyogta az orra alatt.
             - Ezt hogy érted? - kérdezte Axel.
             - Szerintem szó szerint. - válaszoltam ridegen és felálltam.
Egyszerűen nem tudtam, mit mondjak. Annyira dühös voltam, hogy fel tudtam volna robbanni. De nem mutattam ki. Elkezdtem fel, s alá mászkálni a nappaliban és gondolkodtam. Gondolkodtam, gondolkodtam és gondolkodtam. Már annyira járt az agyam, hogy bele sajdult.
             - Fiúk! Kettesben hagynátok minket? - néztem rájuk határozottan.
Ők nem mondtak semmit, csak felálltak és elhagyták a helyiséget. Dana rám pillantott, tekintetében tele félelemmel és rettegéssel.
             - És most szépen elmesélsz mindent, ha már a bőrömet a vásárra vittem miattad. - helyet foglaltam a kanapén. - Kezdhetnéd, mondjuk azzal, hogy ki ez a ló pofájú srác, melyik bandában van, és hogy hogyan jutottál el idáig.
Percekig csak hallgatott, de végül elkezdett “dalolni” a kismadár.
             - A Fekete párducoknál alvezér és Arnold a neve. Egy bárban találkoztam vele kb két évvel ezelőtt. Nagy bajban voltam és ő szó nélkül segített. Akkor még nem is sejtettem, mivel foglalkozik és mennyibe fog nekem kerülni a segítsége. Sokat köszönhetek Arninak, de egyben bánom, hogy akkor nem utasítottam vissza. - magyarázta. - De nem volt ő mindig ilyen. Van kedves oldala is, csak nem mutatja meg mindenkinek. - félmosolyra húzta ajkait és ábrándosan tekintett előre.
Barátnőm mondókájában számomra valami nagyon nem stimmelt. Hallgattam és egyszerűen nem akart össze állni a kép. Mintha hiányozna pár darab a kirakósból. Felhúzott szemöldökkel figyeltem tovább a testbeszédét és az arcát. Túl jól ismertem, ahhoz, hogy tudjam, elhallgat valamit. Hiába voltam kíváncsi minden egyes apró részletre, valami azt súgta a továbbiakban nem, fogok semmi fontos dolgot megtudni.
             - Jól van. - néztem a kék szemeibe és komótosan felálltam. - Hagyd abba az ömlengést. Nem vagyok rá kíváncsi. - unott hangon és tekintettel magyaráztam. - Fiúk! - szóltam egy kicsit erélyesebben. - Tudom, hogy itt vagytok és mindent hallottatok.
Ezután fütyültem egyet és a kutyák már be is rohantak, a Daniella mögött található nyitott ajtón. Kiadtam nekik a parancsot. Szépség és Démon a fotel két oldalán foglaltak helyet, Zira meg a lila hajú előtt. Muszáj volt ez az óvintézkedés, mert valami nagyon nyugtalanított és azt sem szerettem volna, ha a barátnőm szó nélkül lelépne. Mikor láttam, hogy a lány nem igazán mer moccanni, testvéreimhez indultam és apukám dolgozója felé vettük az irányt. De az ajtó előtt megtorpantam. Reszkető kézzel, heves szívdobogással tettem a kilincsre a mancsomat. Egyszerűen nem tudtam benyitni a szobába. Hirtelen összerezzentem. Két idősebbik öcsém a vállamra helyezték tenyerüket, biztatva ezzel. Axel pedig a kezemre tette az övét és rám nézett.
             - Nem lesz semmi baj. - nézett a zöld íriszeimbe és lenyomta a kilincset.
Fivéreimmel beléptünk a helyiségbe, ahol mindent a por uralt. Nem nyúltunk semmihez, csak megálltunk a dolgozó közepén és egymás felé fordultunk.
             - Nekem valami nagyon nem stimmel ezzel a sztorival. - mondta Ginta keresztbe tett kézzel.
             - Nekem is ez a véleményem. - mondta Raul, még Axel bólogatott.
             - Szerintetek, mi legyen? - emeltem rájuk tekintetemet.
             - Mi lenne, ha elvinnéd a bácsikánkhoz, és tanácsot kérnél? - Axel az íróasztalhoz sétálva megosztotta velünk gondolatát.
             - Kizárt! - tiltakoztam két kézzel.
             - Miért? - meglepődve néztek rám, és egyszerre kérdezték.
             - Mert! - és ennyivel elrendeztem.
             - Márpedig itt nem maradhat! - emelte fel a hangját Raul. - Így is miatta haza kell költöznünk, hogy ne essen baja a kutyáknak és legyen hová haza térnünk később is.
Idősebbik öcsém kirohanása nagyon meglepett és nem tudtam egy szót sem kinyögni, hisz igaza volt. De akkor sem adtam nekik igazat és nem is akartam. Keresztbe fontam karjaimat a mellkasom előtt és rezzenéstelen arccal mustráltam végig mind a hármat. Tudom, hogy igazuk van, de akkor sem akartam ezt a megoldást. Egyszerűen nem szerettem volna segítséget kérni a Jégembertől.
             - Anna! - szólalt meg Ginta közelebb lépve hozzám. - Tudom, hogy makacs vagy és egyáltalán nem tetszik Axel ötlete, de gondolj most az egyszer a kisöcsénkre. Ő még gyerek és hiába harcol jól, meg hiába kezeli profi szinten a nyílpuskát. Mit tennél, ha a makacsságod miatt történne vele vagy velünk valami?
             - Szemrebbenés nélkül ki nyírnám azokat, akik bántottak titeket. - vágtam rá a választ.
Persze ez nem lenne ilyen egyszerű, mint ahogy kimondtam. Hisz oké, hogy végeznék azokkal, akik a fivéreimnek fájdalmat okoznak, viszont a lelki ismeretem nem hagyna nyugodni, és sokáig gyötörne. Konkrétan, ha bármi bajuk is esne, én bele betegednék. Tegyük fel, ha elveszteném őket. Bele halnék a fájdalomba és a tudatba, hogy lehet ez mind miattam volt, mert ha őket nem veszélyeztetem, akkor hidegen hagy, ha nehéz helyzetbe keverem magam.
             - Jól van. - néztem kék szemeibe Ginta-nak. - Akkor holnap reggel ő is velem jön.
A fiúk csak rám néztek és bólintottak. Én meg rájuk mosolyogtam. Raul fogta magát, mellém lépett és baloldalról átkarolta a vállamat és szorosan magához szorított. Így hagytuk el ezt a számomra hátborzongató helyet. A fiúk felmentek az emeletre, én meg a nappaliba bicegtem. Láttam, hogy Dana még mindig ott van, ahol hagytam és a kutyák is nyugodtak.
             - Menjetek. - szelíden adtam ki a parancsot az ebeknek. - Gyere velem. - ridegen rá  pillantottam és intettem egyet, hogy kövessen.
Ő hangtalanul így is tett. Az ebédlő irányából közelítettük meg a konyhát.
             - Ülj le. - mondtam, miközben a hűtőben kutattam. - Fivéreimmel úgy határoztunk, hogy holnap velem jössz a Jégemberhez, és majd ő eldönti, mi legyen veled. - vettem ki a tejet és elvettem a bögrémet a szekrényről.
             - Ó, Anna! Nagyon szépen kösz....
             - Ne köszönj semmit! Még nincs eldöntve a sorsod. - fojtottam belé a mondat végét és unottan pillantottam rá a tejet a bögrébe öntve.
Ezután felmentünk a szobámba. Adtam neki ruhát és elment lezuhanyozni. Én addig megkerestem a felfújható matracot és megágyaztam a szekrények előtt. Még ő tisztálkodott, olvasgatni kezdtem a dosszié tartalmát, ami holnaptól a megbízatásom lesz.
             - Név: Hidari Mirella. Születési dátum: szeptember, 30. Vércsoport: B pozitív. - olvastam az adatait, de hamar meguntam, így a megjegyzésre ugrottam. - Megjegyzés: allergiás az olajos magvakra és a gombafélékre. - ezután gyors átfutottam a többi lapot is, valami érdemleges után kutatva, de semmi. - Ez a lány teljesen átlagos családból származik. - motyogtam. - Nem értem minek kellek én mellé, mikor egy bébi sintér is megfelelne. Áh. - sóhajtottam és eldőltem az ágyamon a bal kezemmel eltakarva a szememet.
Körülbelül egy óra telhetett el, mire Dana be talált a szobámba és elmehettem zuhanyozni. Fogtam a tisztálkodási cuccaimat és bebotorkáltam a fürdőbe. Ruháimat levéve, a szennyes kosárba hajítottam és csupasz testemmel a helyiség közepén álltam reszkető lábaimon. Fáradtnak, gyengének és magányosnak éreztem magam. Hol ott tudtam, nem vagyok egyedül. Lassan lábaimat egymás elé helyezve, lépkedtem a kád melletti tusolóhoz. Beléptem a tálcára és megnyitottam mind a két csapot, beállítva a hőfokot. A vízpermet alatt állva folyt végig a testemen a kellemesen meleg víz. Fejemet felemelve, most az arcomat érte a nedvesség. Pár percig így álltam, majd gondolkodás közben elkezdtem fürödni. Folyamatosan a barátnőm és a kb két órája lezajlott események pörögtek az agyamban. Egyszerűen rossz érzés fogott el, ha Dana-ra gondoltam. A gyomrom fájt és az a tipikus érzés fogott el folyamatosan mióta felbukkant, hogy történni fog valami nagyon rossz.
    Lassan kicsoszogva a fürdőből, arra lettem figyelmes, hogy Raul és Dana a korlátnál beszélgetnek. Vagyis ezt inkább nem nevezném beszélgetésnek, mert szó szerint rá mászott a 16 éves öcsémre.
             - Tudod, nekem mindig is bejöttél. - nyávogta, és végig húzta a mutató ujját, Raul mellkasán.
Fivérem csak elmosolyodott és megfogta a lány fenekét. Óvatosan közelebb húzta magához és már szinte a lila hajú bugyijában turkált. Nagyra nyílt szemekkel figyeltem és egyszerűen nem kaptam szikrát. Oké, tudtam, hogy Dana egy lotyó, meg Raulról is tudtam, hogy mindenkit megfektet, aki csak az útjába kerül, de ez a jelenet kicsit lesokkolt. Nem számítottam rá.
             - Ha lehetséges folytassátok a szobádban. - erélyesen tanácsoltam a két, hm ... Nem is tudom, minek nevezzem őket. De mindegy is. Hisz tudjátok kikről, beszélek.
Fivérem egy szó nélkül felkapta a barátnőmet és távoztak a folyosó vége felé. Vagyis a szobám melletti helyiségbe. Szuper. Húztam el a számat, mivel tudtam, hogy mindennek fül tanúja leszek, amit nagyon nem akarok. Besántikáltam a szobámba és az első dolgom az volt, hogy benyomtam a Tv-t és megkerestem a tévé csatornák közül a zenéket és hangosítottam rajta. Na, jó. A második dolgom volt, mert előtte elpakoltam a holmimat. Ezután megágyaztam Dana-nak, hát, ha mégis átjön aludni. Még egy kicsit tanulmányoztam a holnapi megbízatásról a papírokat, majd kicsit később elnyomott az álom.
             - Bocsáss meg, de most meghalsz! - hallottam egy vékony hangot és nyöszörögve a hátamra fordultam.
             - Ne, hülyéskedj Dana! - dörzsöltem meg a szemeimet.
Ekkor többszöri szúró fájdalmat éreztem a hasamon. Nagyra nyíltak a látó szerveim és üvöltöttem fájdalmamban. Nem tudom hányszor vágta belém a kést, de utolsó erőmet összeszedve megfogtam a csuklóját, és farkas szemet néztünk.
             - Miért tetted ezt? - préseltem ki ajkaim közül, az utolsó megmaradt erőmből a szavakat.

4 megjegyzés:

  1. Szia LinChan! ^^

    Te jó ég, nagyon jó lett! Örülök, hogy visszatértél, ráadásul ennyire fantasztikus részt írtál!
    Egyébként ha van időd nézz be az oldalamra! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szióka kedves Amnesia!

      Mindig nagyon jó olvasni a kommentjeidet és örömmel tölt el, hogy még mindig követed az oldalt. ^_^
      Remélem a következő résszel sem fogok csalódást okozni. :-)

      Üdv.: LinChan

      Törlés
  2. Kedves LinChan!

    Végre eljutottam idáig. Elnézésed kell kérjem, annyi minden összejött, szégyellem is magam, hogy csak most tudok Neked írni.
    Szóval, szerintem igazán feléleszthetnéd a történetet, szívesen olvasnám, hiszen nem ennek a résznek a vége rejt számtalan kérdést és lehetőséget magában, hanem az egész történet. Annyi miért kérdés van bennem, hogy le sem tudnám neked írni mindet, mert hosszabb lenne a komment, mint a fejezet...
    Ez a másik! Tetszik a fejezet hosszúság. Nem egy-egy oldal wordbe megírva és ide bemásolva, hanem emberes fejezetek, érdekes eseményekkel. A nyelvezeted is sokat javult, változott az első fenn lévő írásod óta és biztos vagyok benne, hogy most még érettebb stílusban tudnád folytatni a történetet:D
    Szóval én látok benned fantáziát és szívesen olvasnám bármilyen történeted, ha azt tisztes módon befejezed és nem hagysz itt ilyen végekkel... Szóval tetszikelem az oldalt és a történetet :D

    xoxo,
    T

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Vanessza!

      Nagyon szépen köszönöm a vélemémyedet! Számomra sokat jelent akár a pozitív vagy a negatív vélemény is, mert csak ezekből tud tanulni az ember.
      Örülök, hogy a sok teendőd mellett még erre a blogra is szántál időt. Meg tudlak érteni és nem kell szavatkozni. Olykor sok minden össze jöhet és olyankor ki sem látszik az ember a munka alól.
      Ha úgy gondolod és bővebben is ki szeretnéd fejteni a véleményedet, akkor nyugodtan írj egy e-mailt. Nagyon érdekelne, hogy mik fordultak meg a fejedben miközben olvastál és mik azok a miért kérdések amik megfogalmazódtak benned. :-)
      A történetet mindig is próbáltam minél hosszabbra írni, mert én sem szeretem, ha olvasok valamit és rövidek a fejezetek. Hisz akkor nincs értelme fejezetekre bontani az adott sztorit.
      Egyet viszont biztosan tudok. A sárkány hercegnő című művemet folytatni fogom és nem marad befejezetlenül, mert a mai napig is dolgozom rajta. :-)
      Még egyszer nagyon szépen köszönöm a vélemény nyílvánításodat!
      Sokat jelent számomra. ^_^

      Üdv.: LinChan

      Törlés