Leírás

Leírás

Menü

2015. április 18., szombat

The Dragon Princess - 7. rész

7. rész - Féltékenység és utálat?


Mikor az ajtón kiléptem a hátsó udvarra, mind a ketten észre vettek és felém pillantottak. De továbbra is folytatták a vitázást. Pár másodperc alatt a civakodás tettlegességbe fajult. Közéjük ugrottam. Megmondom őszintén, ez volt az eddigi legrosszabb ötletem. Akkora jobb egyenest kaptam Tommy-tól, hogy Daren-nek estem. Ő két oldalról megfogta a vállamat. Felegyenesedtem, kiköptem a vért és megtöröltem a számat. Ránéztem az előttem álló fiúra. Fortyogott bennem a düh és a harag. Egy szempillantás alatt Tommy előtt termettem és gyomorszájon ütöttem. Ő a hasát fogva térdre esett és össze görnyedt. Felette álltam pár másodpercig és lenéztem rá. Majd a füléhez hajolva normál hangnemben ezt mondtam neki.
- Ez volt az utolsó, hogy egy ujjal is hozzám értél. Többet nem fogsz fájdalmat okozni. - komoran magyaráztam, miközben Tommy köhögött.
Felegyenesedtem, oda fordultam Dan-hez és megragadtam a kezét.
- Gyere, menjünk! - húztam magam után.
Bementünk a folyosóra és a bácsikámmal futottunk össze. Szúrós pillantást vetett a Jégember a mellettem álló srácra.
- Czirkon Daren!
- Mr. Szoromon! - a légkör olyan hűvös volt mint Szibériában.
- Te mit keresel itt? - mély tiszteletet parancsoló hangján kérdezte Alex.
- Az unoka húgát hoztam el. - válaszolt.
- Ti ismeritek egymást? - kérdőn fürkésztem őket felváltva.
- Mondhatjuk így is. - válaszolt Dan.
- Reeen! - hallottam egy sipákolós női hangot.
A hang irányába fordultam. Meglepett arccal és tágra nyílt szemekkel néztem Megara-ra. Ahogy oda ért hozzánk fellökött és Dan nyakába csimpaszkodott. A fiú mosolygott és egyik kezét a lány fejére rakta.
A földön ülve figyeltem az eseményeket. Nem értettem semmit.
- Jól vagy? - guggolt le mellém Hidari Nathaniel.
Bal oldalra néztem és bólintottam. Jól voltam, csak a seggem sajogót. Felsegített és karba tett kézzel ráncolt homlokkal figyeltem az előttem álló párost. Megköszörültem a torkomat. Megara szúrós pillantást vetett rám.
- Dan! Mehetnénk? - kérdeztem.
- Majd mentek később. - nyávogta Meg.
- Szerintem nem hozzád beszéllek! - szúrós pillantást vetettem rá.
- Cöh. Nézd már! Pattog a bolha. - gúnyosan mondta Megara.
- Mi van? - leeresztettem magam mellé ökölbe szorított kezeimet.
- Jól hallottad, te kis elkényeztetett hülye fattyú! - na, nekem sem kellett több.
- Mond még egyszer és esküszöm felmosom veled az egész folyosót! - léptem közelebb.
- Ha, ha, ha! - gonosz kacaj csengett a folyosón. - Te hülye elkényeztetett apuci kis kedvence! Mindig is megkaptad amit akartál! Neked még a fiúk szerelméért sem kell küzdened! Azt kapsz meg akit csak akarsz! Utállak! Tiszta szívemből gyűlöllek! Még az apám is jobban szeret mint engem! - üvöltötte.
Ahogy hallgattam Megara mondókáját, elgondolkodtam és lenyugodtam. A frászt nyugodtam le! Dühös voltam, de nem mutattam ki. Nem tudtam hova tenni ezt az egész szituációt. Olyan volt mint ha csak mi ketten lettünk volna az egész házban.
- Mit tettem ellened, hogy ennyire utálsz? - szelíden kérdeztem.
- Azt, hogy a világra jöttél! - sziszegte.
Mintha arról én tehetnék. Nem én kértem a szüleimet, hogy csináljanak meg! De igazából még mindig nem tudtam, hogy miért utál ennyire. Hisz semmit sem tettem soha ellene.
- Akkor reklamálj a gyártónál! Ja, bocs! Nem tudsz, hisz már hallottak! - ironizálva gúnyolódtam.
- Te kis, . . .
- Megara! - mély hangján rá szólt a lányára Alex és mérgesen ránézett.
De már túl késő volt. A bal oldali arcomon akkorát csattant a lány tenyere, hogy az egész folyosó visszhangzott tőle. A vér kibuggyant a szám szélén. Nem volt nehéz neki, hisz pár perce ugyan oda kaptam egy jobb egyenest a kedves pasijától. Ennek a fájdalomnak hangot is adtam. Úgy elkáromkodtam magam miközben az arcomat fogtam, hogy kár lenne ezekre a szavakra pocsékolni a tintát. A dühöm felszínre tört. Megara előtt termettem és olyan erővel löktem meg, hogy a velem szemben lévő falra érkezett. Megragadtam jobb kezemmel a nyakát és elkezdtem szorítani.
- Most jól figyelj rám, mert többször nem fogom elismételni! - villogó szemekkel néztem barna szemeibe. - Ku***ra elegem van belőled! Teszed itt az agyadat, hogy te vagy a nagy menő és ha úgy alakul a szitu, sajnáltatod magad! Vedd már észre, hogy nem az ellenséged vagyok, hanem az unoka húgod!
- Soha nem tekintettem rád úgy te kis fattyú! - belemélyesztette az alkaromba a hegyes körmeit. - Azt hiszed nem vettem észre, hogy néztek egymásra Tommy-val? - engedtem a szorításon és nagy szemekkel értetlenül álltam előtte.
- Te meg miről beszélsz? - normál hangnemben kérdeztem.
- Anna! Engedd el. Hagyd a francba! Inkább menjünk. - hallottam Dan hangját, de tudomást sem vettem róla.
- Arról, hogy rám soha nem nézett úgy mint rád és ez nagyon fáj! - néhol elhalkuló hangon magyarázta és a szemeiből folyt a könny. - Nem belém szerelmes, hanem beléd! - suttogta és csak én hallottam az utolsó mondatát.
Nem akartam hinni a fülemnek. Hisz ha tényleg engem szeretne velem lenne és nem vele. A döbbenet kiült az arcomra, de nem hittem el. Akarom mondani nem akartam elhinni. Elengedtem a nyakát és hátrébb léptem.
- Sajnálom, hogy így érzel! - hátat fordítottam neki és el akartam menni, de vissza fordultam és befejeztem a mondókámat. - De tudnod kell, hogy soha nem venném el tőled Tommy-t. Nekem ez nem menne! Én tiszteletben tartom ha valakinek van valakije, még akkor is, ha saját magamnak fájdalmat okozok. ... Tudod, ha tényleg szívből szeretsz valakit, akkor elengeded. - ekkor Dan-re pillantottam, ő pedig rám. - Még akkor is ha a szíved szakad bele. Igaz, hogy Tommy nagyon fontos a számomra, de gondold végig logikusan az egészet. Ha tényleg engem szeretne és nem téged, szerinted veled lenne? - próbáltam érvelni. Ő rám nézett és megrázta a fejét még mindig a falat támasztva. - Na, látod. - szelíden mosolyogtam és a szemébe néztem. - Azt meg nem hiszem, hogy az apád jobban szeretne mint téged. Hisz az egyetlen gyermeke vagy. Igaz? - fordultam meg és a Jégember barna szemeibe néztem.
Ő nem szólt semmit. Oda sétált Meg-hez. Elé állt, mélyen egymás szemébe néztek és Alexander átölelte. Bal kezével a lány derekát fogta, még a jobbal a fejét ami Alex kulcscsontjának volt döntve. Megara megragadta apja hátán az inget és szorította.
- Te vagy számomra a világon a legfontosabb személy! - és megpuszilta lánya fejét.
Ezt a jelenetet nézve, elszorult a szívem. A következő pillanatban meg már hangtalanul folytak a könnyeim. Körül néztem. Eddig észre sem vettem, mennyien álltak körülöttünk. Éreztem, hogy valaki a vállamra tette a kezét. Kedves barátnőm volt az. Megtöröltem a szemeimet és elkezdtem mosolyogni. De a mosolyom nem volt őszinte. Hiába mutatom magam erősnek, bizony belül olyan törékeny vagyok mint egy Herendi porcelán. Barátnőmtől elvettem a dossziét, majd Nathaniel-hez sétáltam.
- Elnézést kérek a kellemetlenségek miatt! - mélyen meghajoltam. - Remélem a történtek miatt nem mondja vissza a megbízatást. - felegyenesedtem és a világos barna szemeibe néztem.
Ekkor megpillantottam valamit a szemében. Őszinte büszkeséget. Kezét a vállamra helyezte.
- Nem mondom vissza. Reggel 10-kor itt találkozunk.
- Rendben. - bólintottam.
Sarkon fordultam és azzal a lendülettel elindultam az ajtó előtt álló tömeg felé, Daren-nel az oldalamon. Végig néztem mindegyiken és számomra furcsa mód meglepettséget, utálatot, örömöt, bánatot, kételkedést, megbecsülést és félelmet láttam az arcokon. Mégis a folyosó két széléhez húzódtak utat engedve nekünk.
Olyan fura érzés uralkodott el rajtam, mikor az udvaron álltam Axel és Dan társaságában az autója előtt. Mintha valaki figyelne. Nyugtalanul körbe néztem és a kapu melletti kerítésnél észre vettem egy éj fekete ruhában és fekete motoron ülve egy személyt. Nem tudom ki lehetett az, mert bukósisakot viselt és ahogy észre vettem, már tovább is hajtott.
- Anna! Valami baj van? - kaptam el a tekintetemet a kerítés felől.
- Tessék? - néztem Dan-re. - Ja, nincs semmi baj. - mosolyogtam. - Akkor velünk jössz Axel? - fordultam az öcsém felé.
Ő bólintott és beszálltunk az autóba. Kis idő után meg is érkeztünk. Leparkoltunk a ház előtt és láttam, hogy egy szürke és egy világos kék motor közeledik. Megálltak mellettünk. Raul és Ginta volt az. Ők is haza jöttek. A szívem repdesett örömében. Bementünk a házba és az első kérdésem az volt, mit szeretnének enni. Erre elnevették magukat és a vállaimra tették a kezüket.
- Nem enni jöttünk. - mondták kórusban az előszobában állva.
- Akkor? - néztem rájuk nagy kikerekedett szemekkel.
Nem szóltak semmit, csak átöleltek. Éreztem erős karjaik ölelését és hátulról még valakiét. Álltam közöttük mint egy sóbálvány és az ajtó felső részét néztem a testvéreim vállai felett.


2 megjegyzés:

  1. Szép estét LinChan! :)

    Nagyon érdekesnek ígérkezik a történet, és a dolgok is szépen alakulnak! Remek munka, gratu! ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Halihó Amnesia!

      Örülök, hogy még mindig figyelemmel kíséred a "The Dragon princess" című történetemet. Nagyon sokat jelent ez nekem. Szóval, NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM! ^_^

      Üdv.: LinChan

      Törlés