The Dragon Princess - 2. rész

2. rész - Egy levél

Este volt. Egyedül sétáltam a parkban. Fogalmam sincs hogyan kerültem oda, de ott voltam. Egyszer csak két alak kezdett körvonalazódni a távolban. Koncentrálni kezdtem, hogy jobban lássam. Mikor már közelebb értek, felismertem őket. Elkezdtem szaladni feléjük, de megbotlottam és elestem. Elkezdett folyni a könnyem. Nem azért, mert fájt az esés, hanem, mert a szüleim térdeltek mellettem. Feltápászkodtam és a nyakukba ugrottam. Egyszerre öleltem át őket.

- Ne sírj édes kicsi lányom. - anya lágy hangját hallottam.
Hirtelen oly távolinak tűnt minden. A szüleim nem voltak sehol. Elkezdtem zokogni és felálltam. Körül néztem többször is. Majd megpillantottam a házunkat. Apa füvet nyírt, anya meg a virágos kertet gondozta. Ott álltam a kapuban. De nem vettek észre. A hinta felé pillantottam. Én ültem benne. Olyan 5-6 éves lehettem. A hatalmas fa alá kiterített pléden Raul, Ginta és egy akkor velem egyidős fiú játszottak. Raul olyan 3-4 éves lehetett, Ginta pedig 2-3. A hintát, amiben ültem, egy fiú lökte. Nem tudom kik lehettek azok a fiúk. Ez egy emlékkép lehetett. Ekkor mindenki boldog és gondtalan volt. Ahogy néztem ezt az egészet, folyamatosan folytak a könnyeim. Egy pillanatra sem apadtak el. Hirtelen minden köddé vált. Az üres semmiségben lebegtem. Hangokat hallottam a távolból. A nevemet ismételte folyamatosan. Körbe néztem, de semmit nem láttam. Majd megpillantottam magam előtt a szüleimet. Apa szólongatott.

- Én drága kicsi Annám. - mély férfias fegyelmet parancsoló hangját hallottam. - Én kicsi Tündér virág szálam! Vigyázz a testvéreidre! Mostantól a te feladatod felügyelni és ellátni a családot.

- De hogyan? Egyedül nem vagyok rá képes.

- Én kicsi lányom. - mosolyogva mondta anya. - Sosem voltál egyedül. Mindig is voltak körülötted emberek, akikre számíthatsz, támaszkodhatsz rájuk és segítenek.
Ekkor megpillantottam a távolban a 3 testvéremet, a barátnőimet, Tommy-t és még pár alakot, akiket nem ismertem fel. A furcsa az volt, hogy Tommy alakja kezdett elmosódni. Nem tudom mi lehet ennek a jelentése. Egy éles fájdalmat éreztem a mellkasomban. A szívem volt az. Elviselhetetlenül kínzott a szeretet szüleim elvesztése miatt.

Kinyitottam a szemeimet és felültem az ágyban.

- Csak álom volt. - hasított belém a felismerés.
A párnára tettem a kezemet. Éreztem, hogy nedves. A könnyeim áztatták el. Éreztem az arcomon legördülő cseppeket. Kimentem a fürdőbe és megmosakodtam. Utána visszamentem a szobába. Rendet raktam, lehúztam az ágyneműt és beágyaztam. A mobilomon megnéztem az időt. Reggel 7 óra volt. Ekkor vettem észre, mennyi nem fogadott hívásom volt. A barátnőimtől, Alex bácsikámtól és Tommy-tól. Visszatettem az éjjeli szekrényre a készüléket. Ezután kimentem a konyhába, mivel nem voltam már álmos. De mit csináljak. Hisz vendéglátóm még aludt. Felkelteni és gondot okozni nem akartam. Viszont kedveskedni szerettem volna valamivel. Nagyon sokat köszönhetek neki. Ezért úgy döntöttem készítek hálám jeléül reggelit. Végig néztem a szekrényeket és bekukkantottam a hűtőbe is. De nem sok minden volt benne. Ezért felöltöztem és leugrottam a közeli vegyes kereskedésbe. Magammal vittem a pótkulcsot, ami a falon lévő kulcstartón lógott. Mikor kész voltam a vásárlással, egyértelműen visszamentem a lakásba. Felmásztam, tudja a fene hányadik emeletre. Kinyitottam az ajtót és majdnem frászt kaptam.

- Hol voltál? - szegezte rám dühös tekintetét karba tett kézzel Tommy.

- Neked is jó reggelt! - mosolygással lepleztem a meglepettségemet.
Nem tudom mi ütött belé, de felettébb furcsálltam ezt a viselkedést. Ő nem ilyen.

- Minek neked telefon, ha nem is viszed magaddal? - kérdezte miközben elvette tőlem a szatyrokat.

- Csak a boltba mentem le. Meg, amúgy is! Mi ez a számon kérés? Nem szoktál ilyen lenni.

- Bocsánat, hogy aggódom érted! - dühösen mondta.
Nem szóltam semmit. Elkezdtem kipakolni a táskákból. Valamiért ismét a sírás kerülgetett. Észre sem vettem, de a könnyeim már gyűltek a szemeimben és szipogtam. Ekkor karok fogták át derekamat és mellkasomat. Éreztem Tommy erős és védelmező ölelését.

- Ne haragudj! - lágyan suttogta a fülembe.
Megfordultam, átfogtam a derekát és szorosan hozzá bújtam. Nem haragudtam rá, csak most sokkal érzékenyebb voltam, mint szoktam lenni. De szerintem ez érthető. Ezután elkészítettem a reggelit és ettünk. Vagyis csak ő evett, mert nem igazán volt étvágyam tegnap óta. 

Pár óra múlva már a kocsiban ültünk és haza fele száguldoztunk. Fogalmam sem volt, hogyan közlöm testvéreimmel a szomorú hírt. Szülőházamhoz érve, felismertem bácsikám autóját. Leparkoltunk és bementünk az épületbe.

         - Sziasztok! Megjöttünk. - mondtam hangosan.

- Gyertek be a nappaliba. - hallottam Alex bácsikám hangját.
Levettük a cipőinket és belebújtunk a papucsba. Bementünk a nappaliba és láttuk, hogy a fiúk PS-eznek, a bácsikám pedig a hatalmas üvegajtónak háttal ült a fotelben. Itt tudunk kimenni a kertbe. Tommy köszönt mindenkinek és leült a földre az öcséim mellé. Valami verekedős játékkal játszottak. Talán 10 perc telhetett el, mikor nagybátyám mély hangja kizökkentett gondolataim közül.

- Fiúk! - hallatszott bácsikánk mély markáns hangja. - Valami fontosat kell közölnöm veletek. - állt fel a fotelből.
Ekkor már tudtam mi fog következni. A srácok megállították a játékot és felültek a kanapéra. Tommy mellém állt.

- A szüleitek tegnap este autó balesetet szenvedtek. - néztem az arcát, de meg sem rezzent. - Az orvosok mindent megtettek, de . . . sajnos súlyosak voltak a sérüléseik és életüket vesztették. - elcsukló hangon fejezte be mondatát.
Testvéreimre néztem. Axel rám pillantott. Oda rohant elém és hozzám bújt. Elkezdett eszeveszett módon zokogni. Végig mustráltam két nagyobbik öcsémet. Ginta maga elé bámult és ezeket a szavakat ismételgette.

- Ez nem igaz! Nem lehet igaz! Csak egy rossz állom! - fakadt ki belőle a sírás.

Ekkor Alex bácsi a jobbjára ült, átkarolta és magához húzta. Raul felpattant a kanapéról és elviharzott mellettem. Tommy utána kapott. Sikerült megfognia a csuklóját. Ekkor már az előszobában voltak. Hallottam, hogy összevitáztak. Raul is kiborult. Végig néztem a fiúkon. Mindenki sírt. Még a „Jégembernek” is megenyhült a szíve. Most először láttam könnyezni és érzelmeket fedeztem fel az arcán. Nem tudom mennyi idő telhetett el, de a srácok bejöttek az előszobából. Raul a jobb oldalamra állt és átölelt minket. Majd Ginta is felállt a kanapéról és bal oldalamról átkarolt minket. Mind zokogtak. A vállamra tették fejüket. Ott álltam közöttük és üveges tekintettel bámultam a falon lógó családi fotót. Nem voltak érzéseim. Rideg és komor voltam. Talán az esti dolgok miatt.

- Vagy talán . . . Olyan lettem, mint a nagybátyám? - gondoltam.
De nem. Voltak és vannak is érzéseim mélyen legbelül. Ez az egész a testvéreim miatt volt. Mindig is erősnek mutattam magam előttük, hogy tudjanak kire támaszkodni és most nagy szükségük van rám.

Nem tudom mennyi idő telhetett el, de Alexander telefonja megszólalt. Ekkor már a kanapén ültek a fiúk én meg az ajtóval szemben lévő fotelben Axel-lel az ölemben. Alex bácsi kiment az ebédlőbe. Pár perc múlva vissza is jött.

- Most el kell mennem. - ismét rideg és érzelemmentes volt az arca. - Ha gondoljátok velem jöhettek. Amúgy is beszélnem kell veled Anna. - nézet rám a „Jégember”.

- Oké. Csak előbb rendbe szedjük magunkat és mehetünk. - válaszoltam.
Körülbelül fél óra telhetett el. Ez idő alatt átöltöztem és összepakoltam a konyhában. Majd miután mindenki elkészült, kimentünk az épületből és bezártam. Tommy is velünk jött. Ő Ginta-t és Axelt vitte. Raul és én a Jégemberrel tartottunk. Elindultunk. Tommy követett minket. Talán 5-10 perce lehettünk úton, mikor Alex bácsi megszólalt.

- Raul! Lenne egy megbízásom a számodra.

- Rendben. Kiről lenne szó?

- A részleteket nálam megbeszéljük. A lényeg, még ezen a héten végezned kell vele.
A mondatot hallva még a vér is megállt bennem. Szikrát sem kaptam.

- Mióta dolgozhat az öcsém a bácsikánknak és én miért nem tudok róla? - tettem fel magamban a kérdést.

- Anna! - szólt hozzám bácsikám. - Nyisd ki a kesztyűtartót. Ott találsz egy levelet. Neked van címezve. Olvasd, el mire megérkezünk, hogy képben legyél. Azt, ha van valami kérdésed ezek után is, megpróbálok rá válaszolni.
Bólintottam. Kinyitottam a kesztyűtartót és egy levelet találtam benne, ahogy előbb a bácsikám mondta. Felbontottam és elkezdtem olvasni.

~~~~~~~~~~ § ~~~~~~~~~~

Drága Tündér virágszálam!

     Ha ezt a levelet olvasod, akkor az azt jelenti, már nem vagyunk az élők sorában.

     Tudnod kell, hogy Melody-val nagyon szerettünk titeket. Ti voltatok az életünk értelme. Miattatok sokat változtunk és próbáltunk a lehető legjobb neveltetésben részesíteni titeket. Viszont itt az ideje, hogy megtud az igazat. Édesanyátoknak és nekem volt egy bandánk, aminek az irányítása mostantól a te feladatod lesz. Figyelj nagyon a részletekre és az emberekre! Vannak közöttük kétszínűek és spiclik is. Akikben nem tudsz megbízni, selejtezd le és gyűjts magad köré olyanokat, akikben bízol. Ajánlanám a barátnőid közül Abbey-t és Elzát. Ők soha nem árulnának el és a szakmájuk is jól jöhet a jövőben. A többiben viszont ne bízz meg. Az első alkalommal tőrt döfnének a hátadba. Ne engedd senkinek, hogy befolyásoljanak. Okos és magabiztos lány vagy. Ha valamiben nem tudsz dönteni, kérj segítséget Alexandertől. Ő mindenről tud és segít belerázódni az egészbe. Nem mondom azt, hogy egyszerű lesz, mert egyáltalán nem lesz az. Ki kell vívnod a csapat tiszteletét és bizalmát. Ha ezt nem teszed meg, el fog mindenki fordulni tőled és a parancsaidat sem fogják teljesíteni. De mi tudjuk, hogy sikerülni fog a magad kis stílusában. Ne félj megmutatni nekik az erődet, és amit tudsz. Nem véletlen tanultál annyiféle harcművészetet és az sem véletlen, hogy Alex megtanított titeket többféle fegyverrel bánni. A jövőben erre mind szükségetek lesz. Raul már egy ideje tud az egészről és a nagybátyátoknak dolgozik. Fiatal korához képest ő az egyik legjobb a szakmában. Mondjuk, ezen nem is csodálkozom hisz édesanyátok tehetségét örökölte. Ginta-t annyira nem vontuk bele a dolgokba, mert alapból jól verekedik és olyan erős, mint a bivaly. Ezért rajta csak csiszolni kellett. Őt Alex vette a szárnyai alá 6 éves korában. Axel pedig mindig is talpra esett kis lurkó volt. Szóval a testvéreidet nem kell féltened. De nagyon sokat jelentesz nekik és rád mindig is hallgattak. Ebből is látszik, mennyire felnéznek rád. Ezt soha ne feled! Te vagy az egyik példaképük. Vigyáz magadra és az öcséidre is! Ezek ellenére fejezzétek be az iskolát és Melody-val azt szeretnénk, ha idővel nyitnál egy cukrászdát. Már a nevét is kitaláltuk. Édes mámor. Mit szólsz hozzá? Édesanyád ötlete. Szerinte jó név lenne.

De térjünk vissza a lényegre. A városban négy banda van. Az északi, a keleti, a nyugati és a déli. Az északiak feje leszel te. Makacs és önfejű egy társaság, de ha rájössz, hogy kell velük bánni, kezes bárányként fognak viselkedni. Nem kell tudnia senkinek ki vagy te pontosan még nem lesz ott az ideje. Mindent előre kidolgoztunk és kiterveltünk. De csak egy bizonyos pontig. Onnantól kezdve egyedül kell boldogulnod.

Sok sikert a további életedben én egyetlen drága kicsi lányom!
Büszkék vagyunk rád!
Vigyáz magadra és a testvéreidre!

Örökké szerető szüleid: Winstar Dylan & Melody

Ui.: Mondd meg az öcséidnek mennyire szeretjük őket és nagyon büszkék vagyunk rájuk is. Sikerekben gazdag életet kívánunk nektek!

~~~~~~~~~~ § ~~~~~~~~~~

Ahogy eme levelet olvastam, amit apa saját kezével írt nekem, a könnyeim folyamatosan folytak. Soha nem éreztette velünk mennyire büszke ránk. Bárcsak soha ne tudtam volna ezeket meg. Akkor még mindig itt lennének velünk.  . . .  Kiborultam. Elkezdtem zokogni, mint egy kis gyerek. Arcomat a tenyerembe temettem.

A levél a lábamon hevert. Rokonaim az autóban nem tudták mit tartalmaz a levél, de sejtették. Testvérem megfogta a bal vállamat, hogy tudassa, velem nem vagyok egyedül. Pár perc múlva össze szedtem magam. Pont időben, mert megérkeztünk nagybátyám házához. Legalábbis azt hittem.

Egy háromemeletes nagy családi ház volt. Nagyon sok szobával, hatalmas udvarral és hátul pedig kerttel. Kívülről teljesen szimmetrikus az építmény. Beléptünk az épületbe. Jobbra a konyha van, balra a nappali. Előttünk egy hosszú folyosó húzódott. Az előszobában álltunk. Ennyi embert egy rakáson az iskolában látok legtöbbször nyüzsögni. Körbe néztem és felmértem a terepet. Hirtelen megálltak előttünk az emberek és mind köszöntötték Rault és Ginta-t. Ami meglepett, Axelt is ugyan úgy kezelték, mint a két bátyát. Ez arra enged következtetni, hogy ő sem most jár itt először. Velem ellentétben. Én Tommy és a nagybátyám között állva, nagy szemekkel mustráltam a társaságot.

- Sziasztok, srácok! - ökleiket összeérintették. - Mi járatban nálunk? - mikor észrevett a srác, folyamatosan engem bámult.
Körülbelül olyan idős lehet, mint én. Magasságra 180 cm körüli. Nagyon helyes egy srác. Bőrdzsekit, bordó pólót és farmert viselt. Szerintem Raul haverja lehet, de még soha nem láttam.

- Mától szabad bejárásuk van. Ha valamiben segítséget kérnek, szó nélkül segítetek nekik! Értve vagyok? - nézett végig a bandán rideg tekintettel a Jégember.

Mindenki megértette. Ahogy észreveszem, nem igazán mernek ellenkezni Alex bácsikámmal. Nem semmi mennyire tisztelik. Vagy esetleg azért van ez, mert félnek tőle. Nem tudom, de majd úgy is kiderül. A srác még mindig nézett. Kezdett idegesíteni. Ezért megfogtam Tommy kezét, hogy vegye a lapot.

- Ez az! Vette az adást. - önelégült mosollyal az arcomon gondoltam. Tommy szeme sarkából rám pillantott. Szerintem nem tudja hova tenni ezt az egészet.

- Főnök! - hallottam egy mély férfias hangot. - Ki ez a cuki kis csaj? - érdeklődött egy tar kopasz srác, aki a húszas évei elején járhat.
Őt is végig mértem. Fekete motoros szerkó volt rajta. A bal fülében 3 fülbevaló, a tekintetétől még a hideg is kirázott. Nagyon gonosz szemei vannak. A hangja viszont kellemes. Magasságra átlagos.

- Ha arra vagy kíváncsi, hogy játszadozhattok-e vele, a válaszom NEM! Ő lesz a jobb kezem! Tommy-t meg már ismeritek. Ő fog vigyázni erre a lányra. - mutatott rám. - Meg lesz még egy ember, de azt nem tudom, ki legyen. A nap folyamán még kitalálom. Megértettétek? - ismét rideg és érzelemmentesen közölte mondani valóját a bandával.

- Itt fog lakni ő is, apa? - lépet elő egy gyönyörű, magas, hosszú fekete hajú lány a tömegből, akik utat engedtek neki.
„Apa??” Nem is tudtam, hogy a bácsikámnak van lánya. Ekkor Alexander rám nézett és intett a fejével, hogy kövessem. Mielőtt utána mentem volna, Tommy fülébe súgtam:

- Vigyáz, kérlek a testvéreimre. Nem bízom egyikben sem. - ő csak bólintott.
Ezután végig mentünk a folyosón. Mind két oldalon ajtók és képek szegezték az utunkat. Majd jobbra fordultunk. Bal oldalamon végig ablakok voltak és a kertet lehetett látni. Valahol egy ajtót is felfedeztem az ablakok között. Ezen a folyosón is elmentünk a végéig, ahol a lépcső fogadott. Felmentünk rajta a második emeletre és ismét folyosó. Itt három ajtóval arrébb balra kanyarodtunk és végig mentünk ezen a folyosón is. Komolyan mondom, egy labirintusnak is megfelelne ez az épület. Kívülről nem is látszik ekkorának. Még járkáltunk az épületben, mindig bele botlottunk 2-3 emberbe. Mind szemügyre vettek, ami kicsit idegesített. Amit még elfelejtetem. Az a szép lány is velünk tartott, aki apának szólította a nagybátyámat. Végre megérkeztünk. Bal oldalt az utolsó szoba ajtaján léptünk be. Gondolom ez Alex bácsi dolgozószobája. Beléptem és körbe néztem. Enyhén szólva meglepődtem. Mintha otthon apa dolgozójába sétáltam volna be. Csak ez a tükörképe volt, meg még a különbség a kettő között, hogy apa dolgozóasztala mögött ablak van. Azon kívül annak a kiköpött mása volt. Csak ez egy kicsivel nagyobb. Az ajtóval szemben, ami rögtön feltűnt, az egy több kisebb fotóból összeállított családi kép volt. Megtaláltam rajta a testvéreimet, a szüleimet, a nagyszüleimet, Alexander bácsit evvel a lánnyal, aki épp egy könyvet lapozgatott a jobb oldali sarokban. Meg voltak rajta olyan személyek is akiket életem során soha nem láttam. Bácsikám leült a dolgozóasztalához és elkezdett valamit keresni. Egy vastag fekete dossziét húzott elő az egyik papír kupac alól. De csak annyit tett, hogy maga elé helyezte.

- Ideje megismernetek egymást. Meg, Anna. Anna, ő a lányom. Egy évvel idősebb nálad. - magyarázta a Jégember.

- Helló! - lépett mellém és kezet fogtunk. - Neked Megara vagyok. Nem vagyunk puszi pajtások, hogy becézgess. - nézett rám szúrós tekintettel.

- Szia! - lepődötten álltam előtte.

- Amúgy, ki ez a kis csaj? - fordult apja felé Megara.

- Hah. - sóhajtott egyet a bácsikám. - Az unokahúgod. Melody legidősebb gyermeke és egy szem leánya.

- Hogy mi? - értetlenkedett. - Ez a csúf kis béka? 

- Kösz! Kedves vagy! - gondoltam és elfintorodtam.

- Na, ezt ne akard bemesélni nekem! Melody néni gyönyörű modell alkatú, szőke hajú, kék szemű hölgy volt. Ő abszolút nem hasonlít rá. Az édes kis Axelt elhiszem, hogy a fia, meg a szívdöglesztő Rault és Ginta-t is. De őt nem!
Mit ne mondjak. Szóhoz sem jutottam a megnyilvánulása közben. Már most érezteti velem ő az úr ebben a házban és nincs vele egyrangú lány a bandában. Nem vagyok neki színpatikus. Ez oda is igaz, nem csak vissza. Megara még egy darabig mondta a magáét. Igazából nem tudom, mi baja van velem, mert most találkoztunk először.

- Szoromon Megara! - szólalt meg mély félelmetes hangján a bácsikám. - Most azonnal hagyd abba! - csapott az asztalra kezeivel. - Anna soha nem ártott neked és az unokahúgod!

- De, . . . - kezdett bele a lány.

- Nincs semmi de! Most pedig menj! - mutatott az ajtó felé. - Később ez miatt még beszélünk. - parancsolt rá lányára.
Na, ennél a pontnál elgondolkodtam. Anya és Alex bácsi tuti testvérek? Mert szerintem apára jobban hasonlít minden téren. Bár apa nem volt ennyire rideg.

- Rendben. - válaszolt a lány.

- Még valami! Ne mond senkinek, hogy Anna kicsoda. Rendben?
A lány bólintott és mellettem elhaladva lenéző pillantást vetett rám. A hideg is végig futott a hátamon attól a barna szempártól. - Tuti valami démon ez a csaj. - fordult meg a fejemben. De nem is értem miért csodálkozom. Hisz a Jégember lánya. Az ajtó becsukódott mögöttem. Bácsikámra néztem. A fekete dosszié tartalmát lapozgatta. Én még mindig a szoba közepén álltam.

- Ülj le. - mutatott az egyik székre. - szófogadóan leültem. - Mivel tegnap hunytak el édes apád és a szeretett húgom, nem zúdítok mindent egyszerre a nyakadba. - kezdett bele mondókájába. - Ami nem tűr halasztást, hogy nekem fogsz dolgozni iskola mellett. El kell járnod ismét lőgyakorlatokra és edzeni.

- Rendben. Ez nem probléma.

- Jól van. A másik dolog pedig az, hogy ide kellene költöznötök.

- Ne haragudj bácsikám, de nem bízom bennük. Nem tudom mire képesek és Megara sem lát szívesen. - kopogást hallottam a mondatom közben.

- Értem. - csukta be a fekete dossziét. - Gyere be!

- Mi viszont maradnánk a fiúkkal. - lépett be Raul, a nagyobbik öcsém.

- Rendben. - állt fel a székről két kezével megtámaszkodva az asztalon. - Ami még fontos! Mindig legyen nálatok a mobilotok.
Még ezeket mondta, oda ment a jobbomon lévő ablak melletti polchoz és elő vett egy kék mappát. Az asztalhoz sétált vele és lerakta.

- Anna! - nézett rám. - Ha hívlak szó nélkül jönnöd kell. Még mielőtt megkérdeznéd. Mikor iskolában leszel, ha minden igaz, nem foglak keresni. Csak nagyon fontos esetekben. Raul is iskola után végzi el általában a munkáját.

- Értem. Van még valami, vagy haza mehetek?

- Egyenlőre ennyi. Menjél csak nyugodtan.
Felálltam és testvérem felé fordultam.

- Van kulcsotok? - érdeklődtem és Raul bólintott. - Oké. Akkor vigyázatok egymásra. Azt, ha hazai ételre vágytok hívjatok fel és a kedvencetekkel foglak várni titeket. - mosolyogtam.
Közben pedig a szívem fájt és szomorú voltam. Alex bácsikám a kezembe nyomott egy kis pénzt és a kék mappát. Gondolom, fontos íratok, lehetnek benne. A pénzt a nadrágzsebembe raktam. Elköszöntem és kimentem a szobából.

Próbáltam vissza emlékezni az útra amerről jöttünk. Elindultam. Végig a folyóson, aztán jobbra, majd a lépcsőig mentem és le a földszintre. Épp kanyarodtam volna balra, mikor előttem termett valaki. Egymásnak mentünk. Szerencsére nem estem el, csak hátrébb léptem egyet.

- Ne haragudj! - kezdtem bele és felnéztem az illetőre.

- Hé! Figyelj az or... Nocsak, nocsak. - a dühös arckifejezése rögtön átváltott széles vigyorba. - Mi járatban itt egyedül? - érdeklődött a srác, aki bámult mikor megérkeztünk erre a helyre.

- Haza megyek és kérlek, menj az utamból. - néztem a tengerkék szemébe magabiztosan.

- Egyedül?

- Nem. Tommy-val. Esetleg láttad valahol?

- Hát szerintem vele nem igen fogsz haza menni. - mondta és néztem rá értetlenül. - Gyere, megmutatom.
Végül követtem, mert arra ment amerre alapból mentem volna. A folyosó végén balra fordultunk és azt hiszem baloldalon az ötödik ajtó után volt jobbra egy folyosó. Amit eddig nem vettem észre. Megálltunk és jobbra fordultunk.

Az állam majd leesett a helyéről. Tommy-t láttam, ahogy támasztotta bal kezével a falat.

Előtte Megara állt a falnak dőlve és beszélgettek. Nem tudom mi volt a téma tárgya, de nagyon jól szórakoztak egymás társaságában. Tommy elkezdte a lány haját az ujjai körül tekergetni. Megara csak viháncolt, mint egy kéjelgős kis liba és még szépen fejeztem ki magam. A következő pillanatban meg már egymás karjaiban voltak és csókolóztak.

Na, erre nem voltam kíváncsi. Fogtam magam megfordultam és az ajtó felé vettem az irányt szapora léptekkel. Épp a kilincs felé nyúltam, mikor valaki elkapta a csuklómat. Az a kék szemű srác volt.

- Várj Anna! Ha gondolod, haza viszlek. - csillogó szemekkel ajánlkozott fel.

- Kösz, de kihagynám! - zabosan néztem rá. - Azt sem tudom ki vagy. Nem bízom benned.

- Dávid vagyok. - vigyorgott.
Rá mosolyogtam. Kirántottam a kezemet a markából, kinyitottam az ajtót és rá csaptam. Szerencsére nem jött utánam. Elindultam a parkoló autók és motorok között az utca felé. Ekkor fordult be egy zöld és egy piros motoros. Mind a ketten megálltak előttem. A szívem úgy elkezdett kalimpálni, mintha ki akarna ugrani a helyéről. A két motoros levette a sisakját. Kerekre nyitott szemmel néztem a két srácot.

- Szia, Anna! Hát, te? - nézett rám a piros motoros srác.
Ő velem egy idős, szőke rövid haja és kék szeme van.

Motoros ruha volt rajta. Olyan 170 cm körüli és vékony. A neve Akira.
A másik srác olyan 187 cm magas, nagydarab, fekete haja és barna szeme van. Ő 20 éves és rajta is motoros ruha volt. A neve Kai. A barátnőim párjai. Megnyugodtam, hogy őket rejtette a sisak.

- Sziasztok! - mosolyodtam el. - Haza szeretnék menni. El tudna vinni valamelyikőtök? - a két srác egymásra nézett.

- Gyere, pattanj fel. - nyújtotta felém a bukósisakot Akira.

- Hallod, Anna! Hívd fel Elzát vagy Abbey-t, mert nagyon aggódnak érted. Napok óta nem tudnak semmit felőled. - magyarázta Kai.

- Rendben. Üzenem, nekik jól vagyok. Nincs semmi bajom. - mondtam és felültem a motorra.
Száguldoztunk, mint a szélvihar. Ezért hamar megérkeztünk. Letett a ház előtt és tovább ment.

Beléptem az előszobába és bezártam az ajtót. Kihalt volt minden. Felbattyogtam a szobámba és letettem az ágyamra a kék mappát. A szobám nem volt nagy, de nekem pont elég. Mivel a helyiség az előszoba felett volt, így erkély is dukált hozzá. Ha itt lennétek velem, ez a látvány fogadna titeket. Az ajtó középen van. Ezzel szemben az erkélyajtó és két oldalán az ablak. Ezek előtt fehér csipke függöny lóg jin-jang-os hímzéssel. A sötétítő színe páva kék és két oldalra van kötve. A falak színe fehér. Ahhoz bármilyen színű bútor illik. Na, szóval. A baloldalon van egy szekrény sor, ami négy részből áll. Egy polcos szekrényből, aminek az alja fiókos. Egy ruhás szekrényből, ami a közepén vitrines. Egy Tv állványból és egy akasztós szekrényből áll. A jobb oldalon a sarokban van egy íróasztal. Felette pedig parafa tábla. Mellette pedig egy fogas a falon. A Tv-vel szemben van az ágyam a falnál és az ágy végében egy fotel. Kék padló szőnyeg borítja a járólapot. A falon képek lógnak a barátaimról. Ez lenne az én szobám.

Lementem az előszobába, majd be a nappaliba. Utána ki a kertbe és a hátsó udvarba, ahol három husky kutya rohant elém. Az egyik koromfekete volt. Persze a bundájában volt fehér is, de inkább fekete volt. A neve Démon. Ő hím kutya. A másik fehér alapon szürke foltos volt. Ő nőstény kutya és a neve Szépség. A harmadik kutya Démon és Szépség kölyke volt. A neve Zira. Ő fehér alapon fekete foltos és az én kiskutyám. Mondjuk mind az enyém. Nagyon okos állatok és imádom őket. Mindig megvigasztalnak, mikor szomorú vagyok és tudják, ha van valami bajom. Adtam nekik friss vizet és kutya kaját. Így telt el az első napom a szüleim nélkül.

The Dragon Princess - 1. rész

1. rész - A szomorú hír

Egy teliholdas tavaszi estén kezdődött minden. Akkor fordult fel fenekestül az életem. De, hogy megértsétek miről is beszélek, visszaugrok néhány órát.

Épp a földszinten voltam a konyhában, hogy valami vacsorát készítsek testvéreimnek és szüleinknek, akik valamilyen megbeszélésre mentek kora reggel. Azt mondták este 7-re már itthon is lesznek. Így arra gondoltam, készítek valami finomat, amivel meglepem a családomat, de semmi ötletem nem volt. Viszont időm annyi, mint az égen a csillag. Rá értem este 7-ig kitalálni és elkészíteni. Kis töprengés után úgy határoztam, főzök valami rendes ennivalót. Mivel egyikünk sem evett egész nap főtt ételt. Végig jártam a konyhában az összes szekrényt és a hűtőbe is bekukkantottam. Mire a végére értem a konyhaszekrényen hevert pár kukorica konzerv, csilis bab és sima bab konzerv, darált hús, 3 fej hagyma és egy csomag tészta. Persze fűszerek is voltak ott meg edények is, de azért mindent nem szerettem volna felsorolni. Így neki láttam a főzésnek. Épp hogy bele kezdtem, haza ért Raul a nagyobbik öcsém.

Barna haja fel volt zselézve. Két évvel volt nálam fiatalabb. A stílusa vegyes. A disco-tól kezdve az elegáns ruháig minden jól állt neki.

A helyiséget két oldalról lehet megközelíteni. Az ebédlő irányából és az előszobából. Ő az utóbbi felől érkezett. Belépve a konyhába üdvözöltük egymást.

- Csá húgi! - mosolygott és ökölbe szorított jobb kezét felém nyújtotta.

          - Hali tesó! - mosolyogtam én is és ökleinket összeérintettük.
Most jogosan kérdezhetitek, miért hív húginak, hisz a nővére vagyok. Ennek egyszerű a magyarázata. Hiába vagyok idősebb nála, de ő magasabb fél fejjel, mint én, idősebbnek is néz ki és hamarabb elhiszik az emberek, ha együtt látnak minket, hogy a húga vagyok vagy a csaja, mert már erre is volt példa. Ez ugyan így van a másik öcsémmel is.

- Mit főzöl? - érdeklődött.

- Csilis babot, tésztával. - válaszoltam miközben a hagymát vágtam apróra. - Melyik edzésen voltál? - érdeklődtem.

- Öhm. Hát, . . .

- Ugye, nem megint Alexander bácsikánkkal voltál? - rosszalló tekintettel pillantottam rá.

- De igen. - lehajtott fejjel válaszolt.

- Tudod nagyon jól, hogy apáék nem nézik jó szemmel.

         - Tudom.   . . .  De gyakorolni kell! - emelte fel a fejét. - Különben ki esünk a formánkból.
Ekkor szúrós pillantást vetettem rá zöld szemeimmel. Raul nem félt tőlem, de azért tartotta azt a bizonyos határt, hogy ne dühítsen fel.

- Veled volt Ginta is. Igaz? - szegeztem neki kérdésemet a tűzhely előtt állva.

- Igen. - válasza tömör volt, miközben egy almát harapdált, amit a pulton lévő gyümölcsös kosárból vett ki.

            - Hah. - sóhajtottam egy nagyot.
Ebből tudta az öcsém, hogy minden rendben és nem vagyok mérges. Ezért így folytatta.

- Te is eljöhetnél velünk valamikor gyakorolni. - nézte a hátamat azokkal a nagy barna huncut szemeivel egy bárszéken ülve.

            - Tudom, tudom. - intettem.
Ekkor lépet be az előszobából három fiatal srác. A látvány, ami fogadta őket, először a másik bejárat volt, de nem szimpla ajtó volt, hanem olyan, mint amik a western filmekben szokott lenni a kocsmáknál. Ott tudtál az ebédlőbe bemenni. Ezt a két helyiséget egy pult választotta el. Itt ült Raul. Aztán ennek a végében jobb oldalt a sarokban volt a spejz bejárata. Majd egy kicsivel arrébb kezdődött a konyhaszekrény, ami egészen az előszoba és a konyha közötti ajtóig terjeszkedett. Már, mint csak majdnem, mert az ajtó mellett rögtön a hűtő volt. A mosogatót az ablak alatt találhatod meg jobbra az utca felőli oldalon. A tűzhelyet pedig a konyhaszekrény egy kis darabja választotta el a hűtőtől. Az első, akit megpillantottam, a legkisebb testvérünk Axel volt.

 A kék szeme csak úgy virított a szőke haja alól. Ő idén töltötte a 13-at. Gondolom az iskolából hozhatták el, mert egyenruhában volt. A következő Tommy volt. Sötét barna vállig érő haja lófarokban lógott a hátára. A sötét tekintete mindig is megbabonázott és nyugodtsággal töltött el. Még mielőtt félre értitek a helyzetet, nem vagyok belé szerelmes. Csak egyszerűen mióta ismerem, ezt a reakciót váltja ki belőlem. Ő olyan 185 cm magas lehet. Izmos és jó képű. A stílusa olyan . . . nem is tudom milyen, mert változó. Szerintem attól függ, milyen kedve van vagy épp hova megy. Ja, igen. Tommy a testvéreim legjobb haverja, nekem meg egy nagyon jó gyerekkori barátom. Idősebb, mint én 2 évvel. Az utolsó, aki belépett a konyhába, a középső testvérem Ginta volt. Ő Raulhoz és Tommy-hoz képest magasabb és nagyobb darab is. Körülbelül olyan 190 cm magas lehet. Barna haja önálló életet élt a fején. A szeme színe kék. Egyedi stílusú az öltözködése. Hozzá teszem, mind a három testvérem nagyon jól néz ki. Csak úgy loholnak utánuk a csajok. Igen. Még a kicsi Axel is a csajok kedvence.

- Szia! - ugrott a nyakamba Axel. Vagyis ölelt át, mivel a vállamig ért.

- Szia, picur! - mosolyogtam és megsimogattam a fejét.

          - Szia, Anna! - lépett a jobb oldalamra Tommy és nyomott 1-1 puszit az arcom mind két felére, amit én viszonoztam.
Ezután mind a ketten oda mentek Raulhoz. Köszöntek egymásnak és helyet foglaltak.

- Mi ez a jó illat? - szaglászott a levegőbe Ginta.

- A mi drága nővérkénk Mexikói csilis babot készít. - válaszolt Raul még mindig az almát rágcsálva.

         - Hm. - nyalta meg a szája szélét. - Már rég készítetted ezt vacsorára. - csillogó szemekkel mondta és ő is leült a többiekhez.
Mosolyogtam és folytattam tovább a főzést. Térültem, fordultam és elő vettem 4 poharat a szekrényből, majd öntöttem bele üdítőt. Oda vittem a fiúknak.

- Maradsz vacsorára Tommy? - néztem rá kérdőn.

- Ja, tényleg! - vágott közbe Ginta. - Reggel elfelejtettem mondani, hogy ma itt alszik nálunk.

- Még jó, hogy több ételt szoktam készíteni, mint amit megesztek. - mosolyogtam a fiúkra.

- Persze csak ha nem zavarok. - nézett rám Tommy, Raul mellett ülve.

          - Ugyan. - legyintett Raul. - Te sosem zavarsz. - huncut vigyorral az arcán magyarázta. - Sőt! Sokszor már hiányol is a mi kedves nővérkénk.
Na, amikor befejezte a mondatát a drágalátos öcsikém, éreztem, hogy az arcom elkezdett pirosodni. Ezért inkább nem szóltam egy szót sem, csak elfordultam és oda mentem a tűzhelyhez megkeverni az ételt. A testvéreim nagyon szerettek szekálni. Főleg Tommy-val. Bár sosem értettem, miért. Hallottam a hátam mögött amint beszélték a srácok, hogy felmennek a szobájukba átöltözni. Így elkönyveltem magamban, hogy mind felmentek. Mivel pont háttal álltam mind két ajtónak, nem tudom melyiken távoztak, de szerintem az ebédlő felé mentek.

Fél óra múlva végre kész volt a vacsora. Sóhajtottam egyet, levettem a kötényt és megfordultam. Hirtelen köpni, nyelni nem tudtam annyira meglepődtem. Tommy állt néhány centire tőlem. Még szerencse, hogy nem ütök, rögtön mikor megijedek vagy meglepődöm.

- Ezt többet ne csináld! - néztem zöld szemeimmel a szemébe.

- Bocsi. Rossz szokásom. - mosolyogva magyarázta.

- Valamilyen macska vagy, hogy ilyen halkan közlekedsz?

         - Szakmai ártalom. Gyere, ülj le egy kicsit. Beszélgessünk. Úgyis rég találkoztunk már. - fogta meg a jobb kezem és óvatosan a pult felé húzott.
Nem ellenkeztem. Mentem utána. Leültünk a bárszékekre egymással szemben.

- Nem is találkoztunk régen. Három napja voltál nálunk.

- Igaz. - helyeselt. - De mikor beszéltünk utoljára, csak mi ketten úgy isten igazán? - kérdőn pillantott rám barna szemeivel.

          - Már az idejét sem tudom. - szomorkásan válaszoltam.
Ahogy befejeztem a mondatomat, ismét két nagyobbik öcsém lépett be az ebédlőbe és a pulthoz sétáltak. Komolyan mondom, mindig rosszkor bukkannak fel, de hát, ők már csak ilyenek.

- Gyere haver, PS-ezünk egyet. - vetette fel az ötletet Ginta.

- Végül is, mért ne! Úgy is rég játszottunk már. - egyezett bele. - Te is jössz? - nézett rám kérdőn.

- Most nem. Megterítem az asztalt, majd elmegyek, pancsolok egyet. - indokoltam meg nemleges válaszomat.
Szerencsére megértették és távoztak a nappaliba. Előszedtem a tányérokat, a poharakat, az evő eszközöket és megterítettem. Az ebédlőből pont láttam mit játszanak a fiúk, mert ezt a két helyiséget polcok választották el, amin fényképek és apró csecsebecsék, dísztárgyak és cserepes növények sokasága töltötte be. Ezek mind anya kincsei voltak, amit tőlünk és apától kapott valamilyen alkalomra. A falakat mindenhol családi fotók vagy tájképek tarkították. Mikor kész voltam az asztallal, ami hozzá kell tennem elegáns és szép lett, a konyhán keresztül távoztam. Mehettem volna a nappalin keresztül is, de nem akartam zavarni a srácokat. A bejárati ajtónak háttal álltam az előszobában a lépcsővel és apa dolgozó szobájával szemben. Ami igazából egy kisebb könyvtárnak is megfelelt volna, mert olyan sok könyv található meg abban a szobában. Köztük anya összes valaha megjelent könyvei is helyet foglalt a polcokon. Felbattyogtam az emeletre. Felérve Axel szobájának voltam háttal. Ez apa dolgozója felett volt. Majd a fürdő következett ahol mosni is szoktunk. Ez a szüleink fürdője felett volt. Az mellett volt anya birodalma ahol ügyködni szokott. Ez pedig apuék szobája felett kapott helyet. Én pont a szobámmal szemben álltam. Jobb oldalamon az ablakokkal. Balra haladva volt Raul szobája, aztán Ginta-é és anya birodalma meg Ginta szobája között volt egy vendégszoba. Így néz ki az emelet.

Mikor már megfürödtem és rendbe szedtem magam, lementem a fiúkhoz. Rá pillantva a fali órára aggódni kezdtem. Már lassan fél nyolc volt. Apuék meg sehol. Tommy épp a lépcső alatti WC-ből jött ki és megállt az ajtajában.

- Valami baj van? - nézett rám.

- Hm? - felé fordítottam a fejem. - Nincs semmi. - mosolyogtam.

- A tesóidnak mond ezt. - lépett közelebb. - Túl jól és régóta ismerlek, hogy tudjam mikor vagy őszinte. Szóval ismét megkérdezem. Van valami baj?

- Nincs.   . . .  Csak aggódom. - lehajtottam a fejemet. - Késnek anyuék. Pedig nem szoktak. Ha esetleg mégis, akkor fel szokott hívni. De most semmi. - magyaráztam szomorkásan.

            - Értem. - tette jobb kezét a bal vállamra. - Nyugodj meg. Inkább adj a tesóidnak enni, mert már az előbb is éhen akartak halni.
Nem szóltam semmit csak bólintottam és mosolyogtam. Tommy visszament a fiúkhoz, én meg szedtem mindenkinek enni. Leültünk a szépen megterített asztalhoz és elkezdtünk vacsorázni. Jobban mondva a srácok ettek, én meg csak piszkáltam az ételt, mintha azt várnám, mikor ugrik fel és rohan el. Annyira nyugtalan voltam, hogy az étvágyam is elment. Az asztalnál mindenkinek megvolt a maga helye. A két asztalfő a szüleink helye, az ablakkal szemben Axel és én szoktam ülni. Velünk szemben meg a másik két öcsém. Tommy-t most apa helyére ültettem le, ami a polcokkal szemben volt. Hirtelen elkezdett csörögni a mobilom. Alex bácsi volt.

- Szia!

- Szia, Anna! Egyedül vagy? - kérdezte komoran.

- Nem. 

- Akkor légy szíves menj egy olyan helyre ahol biztosan nem hall senki.

          - Rendben. - válaszoltam, miközben felkeltem az asztaltól és kimentem a nappaliba. - Most már mondhatod.
Alex bácsi bele kezdett a mondókájába. Az arcomon elsőre a döbbenet ült ki, majd elsápadtam.

- Akkor indulok már is! - válaszoltam.

- Testvéreidnek ne szólj! Ne aggódjanak. Maradjanak nyugodtak Axel miatt.

          - Rendben. Szia! - elköszöntem és letettem a telefont.
Bementem az ebédlőbe. Pont végzett az evéssel Tommy és rám nézett. Komolyságot és higgadtságot erőltettem az arcomra.

- Autóval vagy? - tettem fel hirtelen a kérdésemet.

- Igen. Szeretnél valahova menni? - érdeklődött.

            - Igen. El tudnál vinni?
Tommy nem szólt egy szót sem, csak bólintott egyet.

- Mi is mehetünk? - érdeklődött Axel.

          - Most nem. Már késő van. Raul és Ginta itthon maradnak veled és vigyáznak rád. - mosolyt erőltetve az arcomra magyaráztam.
A kicsi öcsém a válasz hallatán elszomorodott.

          - Ne búsulj. - léptem mellé. - Majd legközelebb eljöhetsz. - simogattam meg a fejét. - Legyél jó, azt a fiúk biztosan megengedik, hogy sokáig fent legyél. - kacsintottam rá.
Tudom, hogy nem 8 éves és már nagy, de a szabályokat betartjuk, amit a szüleink hoztak. Hisz neki még nagyon is a hasznára van, ha időben lefekszik, és eleget alszik.

- Oké. - mosolygott Axel.

- Akkor indulhatunk? - tette fel a kérdést Tommy.

- Igen. - oda fordultam testvéreimhez, akik az ablaknak háttal ültek. - Raul, Ginta légyszi mosogassatok el, ha befejeztétek az evést.

- Jól van. - válaszolt Raul.

- Mikor jöttök? - érdeklődött Ginta.

          - Nem tudom. Szóval ne várjatok meg minket. Oké?
A fiúk válasz gyanánt bólintottak. Ezután elköszöntünk és kimentünk az épületből. Beszálltunk az autóba és Tommy felém fordult.

          - Valami nincs rendben. Igaz?
A könnyeimmel küszködve próbáltam válaszolni, de nem jött ki hang a számon. Tommy látta rajtam végig, valami nagy baj lehet. Ezért sem kérdezősködött a fiúk előtt. Végül sikerült lenyelnem azt a hatalmas gombócot a torkomon és válaszoltam.

          - Anyáéknak balesete volt. Az orvosok az életükért harcolnak ebben a pillanatban is. - fakadt ki belőlem.
A fiú, aki a volánnál ült, többet nem kérdezett. Tudta mi az úti célunk. Most kivételesen örültem neki, hogy csendben van. Nem tudtam volna vele beszélgetni.

Még a kórházba értünk az ablakon bámultam kifele. Néha, néha rám pillantott a hosszú út alatt, de nem mondott semmit. Végül megérkeztünk. Leparkoltunk és siettünk is be az építménybe. Megkerestük Alexander bácsikámat. A fél kórházon végig rohantunk, mire a nyomára bukkantunk. Alex bácsi anya bátyja. Fekete haja már őszes néhol, de nem feltűnő.

Magasságra akkora, mint Ginta. Azaz olyan 190 cm körüli. A szeme sötét barna.

- Szia, Alex bácsi! - léptem oda hozzá és puszival az arcra köszöntöttük egymást. - Van már valami hír?

- Sziasztok! Üdvözletem fiatalember. - és kezet fogtak. Tommy bólintott egyet. - Nem mondtak még semmit. - hangjában aggodalmat észleltem, de a viselkedése nyugodt volt.

- Értem. - fordultam a jobbomon álló sráchoz. - Köszönöm, hogy elhoztál. Ha gondolod haza is mehetsz.

- Dehogy megyek! - nézett rám értetlenül. - Itt maradok veled.

            - Igaza van. Ki tudja, mikor tudnak az orvosok valami hírrel szolgálni. Nekem meg sajnos mennem kell nemsokára, mert dolgom van. - magyarázta a bácsikám.
Bólintottam. Nem értem ezt az egészet. Hisz a húgáról van szó és még most is a munka jár a fejében? Nem tudom felfogni és ez miatt haragszom is rá. Kis idő után elköszönt Alex bácsi és ketten maradtunk a kórház kihalt folyosóján.
Várakoztunk. Fel alá mászkáltam idegességemben. Aztán leültem Tommy mellé. Az igazat megvallva, örülök, hogy itt maradt velem. Nem is tudom, mi tévő lennék most. Kezeimet ökölbe szorítva combjaimon pihentettem. Hirtelen egy kéz fogta meg a bal kezemet. Összerezzentem.
                   - Nyugodj meg. - hallottam Tommy nyugtató hangját.
Rá emeltem tekintetemet. Ökölbe szorított kezeim elernyedtek és kinyíltak. A srác, aki mellettem ült, még mindig fogta a kezemet és jobb kezével simogatta a hátamat. Kicsit nyugodtabb is lettem. Jó hatással van rám ez a fiú. Fejemet a vállára hajtottam és szemeimet lehunytam.

Mikor ki nyitottam a szemeimet, senkit nem láttam. Felálltam és elindultam. Szinte az egész kórházat végig jártam, de minden kihalt volt. Egy lelket sem találtam sehol.

             - Ez kezd ijesztő lenni és nagyon nem tetszik. Hova tűnt mindenki? - kérdeztem.
De választ nem kaptam. Mondjuk nincs is ki válaszoljon. Hirtelen az egyik ablak becsapódott. A szélben rózsaszín cseresznye virág szirmok táncoltak befele a fehér folyosóra. Egy lágy, selymes hangot is hozott magával. A nevemet ismételte. Félve, de oda mentem az ablakhoz. Felnéztem a holdra és egy tündért pillantottam meg.

            - Drága Anna! - szólított meg. - Nagyon figyelj arra amit közölni fogok veled! Ne hagyd magad átverni és kihasználni! Erős, határozott, talpra esett és magabiztos lány vagy. Az életed ettől az éjszakától kezdve meg fog változni. Sok fájdalom és bánat fog érni. De neked mindig talpra kell állnod és tovább menned, mikor akadályba ütközöl!
Lélegzet visszafojtva figyeltem erre a gyönyörű teremtményre, aki előttem lebegett a hold fényénél.

- Sok mindenen keresztül fogsz menni és még több kihívás előtt állsz.   . . .  Íme, az első. - ahogy ezeket a szavakat hallottam, lehunytam a szemeimet.

Hirtelen nagyon rossz érzés kapott el. Kinyitottam szemhéjaimat és Tommy ott ült mellettem. Egy tapodtat sem mozdult mellőlem. - Akkor az előbb hova tűnt? - tettem fel magamban a kérdést. De hamar megválaszoltam. Csak álmodtam. De a tündér szavai még mindig a fülemben csengtek. Felegyenesedtem és rá pillantottam a balomon ülő srácra. Ő viszonozta.

- Sokat aludtam? - érdeklődve mustráltam.

- Nem.

      - Van valami hír már?

Abban a pillanatban, ahogy kimondtam ezeket a szavakat, egy orvos közeledett felénk. A szívem elkezdett gyorsabban verni.

          - Önök Mr. és Mrs. Winstar hozzá tartozói?

          - Igen. - pattantam fel a székről. - A lányuk vagyok.

          - Sajnálattal közlöm a szülei bele haltak a sérüléseikbe. Mindent megtettünk, de súlyosak voltak a sebesülések és nem tudtuk megmenteni az életüket. A hír hallatán könnyeim önálló életet éltek és csörgedezni kezdtek, mint egy kis patak. Nem fogtam fel, amit az orvos mondott.

               - Részvétem! - mondta a férfi és távozott.

Csak most fogtam fel. Apuék nincsenek többé. Tommy felé fordultam és hangosan elkezdtem zokogni. Ő felém nyúlt. De én hátrébb léptem. Nem akartam, hogy hozzám érjen. Megfordultam és elkezdtem futni. Ki rohantam az épületből az utcára. Homályos látásomtól azt sem tudtam merre megyek, de nem is érdekelt. Azt akartam ne legyen körülöttem egy ember sem. Mikor már az oldalam is elkezdett szúrni, megálltam pár percre. A könnyeim még mindig folytak. Megtöröltem nedves szemeimet és körbe néztem. A környék nem volt ismerős. Viszont nem is érdekelt. Tovább sétáltam.  Nem tudom mióta gyalogolhattam, de ismerős helyre tévedtem. Körül néztem. A parkban voltam a kedvenc cseresznyefánknál. Felnéztem az égre és az ezüst fényű holdra.

Kezdtem megnyugodni, ahogy a fénylő égitestet bámultam.  A lágy szellő rózsaszín szirmocskákat táncoltatott. Fáj a szívem. Szét akar szakadni a bánattól. Éreztem az arcomon a forró legördülő könnycseppeket. Ismét sírtam. Lerogytam a földre és arcomat a tenyerembe temettem. A könnyeim zuhogtak, mint a Niagara vízesés.  . . .  Nem tudom mennyi idő telhetett el, de lépteket hallottam. Ekkor már a fa tövében ültem. Felnéztem homályos tekintetemmel, de nem ismertem fel a közeledő alakot.Mikor már nem messze volt tőlem, erőt vettem magamon. Felálltam, megtöröltem szemeimet és oda rohantam a fiúhoz.

 A nyakába ugrottam és szorosan hozzá bújtam. Nem tudom hogyan talált meg, de nagyon örültem Tommy-nak. Mindig jókor van jó helyen.
          - Jól vagy, Anna? - nézett rám és a hajamat félre húzta az arcomból. - Nem esett bajod? - ölelt át.
               - Nem. - válaszoltam elcsukló hangon.
               - Úgy aggódtam. - még szorosabban ölelt.
Ezután felemelt és a karjaiba vett. Továbbra is zokogtam. Elindult kifele a parkból. Az arcomat a mellkasába temettem. Ezért fogalmam sincs pontosan merre mehettünk. A következő pillanatban már az autójánál voltunk. Egy fekete dzsip előtt álltam. Kinyitotta az ajtót és beszálltam. Az anyós ülésen foglaltam helyet. Bekötötte a biztonsági övemet és ő is beszállt a járműbe. Elindultunk. Az ablakon bámultam kifele. A környék egyre ismerősebb volt. De nem haza mentünk. Felé fordítottam a fejemet.
               - Hova megyünk? - töröltem meg szemeimet.
               - A lakásomba. Ilyen állapotban nem kéne a testvéreid elé állnod. Ma este ott alszol nálam és holnap haza viszlek.
               - Rendben. - mondtam. - Más választásom amúgy sincs. - gondoltam.
               - Hívott a nagybátyád. Azt mondta majd ő mindent elintéz a temetéssel kapcsolatban.

Ezeket a szavakat hallva ismét elkezdtek folyni a könnyeim. Pedig már azt hittem elfogytak. Hosszas csend után megérkeztünk. Tommy leparkolta az autót és kiszálltunk. Bementünk az épületbe és elkezdtünk a lépcsőkön felfele menni. Sorra szedtük a lépcsőfokokat. Végül megálltunk a 27-es számmal jelzett ajtó előtt. Elkezdett kotorászni a zsebében. Egy kulcsot vett elő. Kinyitotta az ajtót és beléptünk a lakásba. Ahogy bementem, jobb oldalt volt a fürdő ajtaja. Beljebb haladva, a konyha és a nappali, ami egyben volt. Olyan amerikai stílusú azt hiszem. Szemben pedig a két szoba bejáratát láttam. Az ő szobája a jobb oldali, a másik pedig a vendégszoba. Ahhoz képest, hogy legénylakás, rend és tisztaság volt. Most jöttem rá, mennyi mindent nem tudok róla. Az évek során eltávolodtunk egymástól. Pedig mikor kicsik voltunk, el sem lehetett választani minket. Szemeimet ismét megtöröltem. Már nem sírtam.
Körbe néztem a lakásban. Az ablakkal szemben a falon képek lógtak. A szüleiről volt kép és olyan is akadt, amin a testvérével látható. Ahogy haladtam végig a fotókon, megpillantottam egy ismerős fényképet.

Ő és én voltunk rajta gyerekként. Még én nézelődtem, Tommy előkészítette a vendégszobát. Kilépve a helyiségből pont a jobbomon állt. Kezeimet hátul összekulcsolva felé fordítottam a fejem.

- A szobát elő készítettem. Ha gondolod, zuhanyozz le.

- Oké. - mosolyogtam.

- Nem kell erőltetned a jó kedvet. Nem a testvéred vagyok, hogy erősnek kell lenned előttem is. - magyarázta.

          - Tudom. - léptem hozzá közelebb és egy puszit nyomtam az arcára. - Köszönök mindent!
Ezután bementem a fürdőbe. Gyors lezuhanyoztam. Mikor megtörölköztem, leesett, hogy nincs pizsamám. Ezért a szárítóról levettem egy pólót és egy bokszert. Kicsit nagyok voltak a ruhadarabok, de nem akartam alváshoz vissza venni a rendes ruhámat. Rendet raktam magam után és kimentem a helyiségből. Tommy épp a konyhában ügyködött. Mikor megpillantott kikerekedtek a szemei.

- Ne haragudj! Kölcsön vettem ezeket, mivel nincs pizsamám.

- Semmi gond. - mosolyodott el. - Gyere, együnk.

            - Köszönöm. De nem vagyok éhes. - abban a pillanatban elkezdett korogni a gyomrom.
Tommy felnevetett és a kezembe nyomott egy szendvicset. Még én falatoztam, elment zuhanyozni. Mikor végeztem a szendvicsemmel, bementem a szobába és elnyúltam az ágyon. Beszívtam az ágynemű finom illatát és pár perc múlva már aludtam.