Leírás

Leírás

Menü

2015. március 3., kedd

The Dragon Princess - 6. rész

6. rész - Különös találkozás


Még pár percig a járda közepén álltam mint egy szobor. A gondolatok csak úgy cikáztak a fejemben. Annyi kérdés futott át az agyamon és egyikre sem tudtam a választ. Bementem a kapun, majd óvatosan becsuktam és bezártam. Síri csend honolt mindenhol. Sehol senki. Mondjuk ezen nem is csodálkoztam, mert hajnali 4 óra volt. Bementem a házba. Olyan sötét volt bent mint egy veremben. Halkan levettem a szandálomat és a konyha felé vettem az irányt. Az ajtóban hirtelen megjelent egy alak. Abban a pillanatban ahogy észre vettem, már lendült is egy kéz. Hatalmas csattanást lehetett hallani. Olyan nagy volt a lendület, hogy neki estem a lépcső fa korlátjának. Felnyögtem. Éreztem a kibuggyanó vér ízét a szám szélén. Az arcom bal fele nagyon fájt.
- Hol voltál? - hallottam egy férfi durva hangját.
Felegyenesedtem görnyedt állapotomból, de hang nem jött ki a torkomon. Már annyira erőtlen és fáradt voltam, hogy védekezni sem tudtam volna, ha jönne egy újabb támadás. Kigyúlt a lámpa az előszobában. Kellett pár másodperc mire megszokta a szemem ezt a hirtelen keletkezett nagy fényt. Mikor már tisztán láttam, akkor fedeztem fel, hogy a támadómmal álltam szemben. Haragot és dühöt olvastam ki a barna szemeiből. Megtöröltem a számat. Csupa vér volt utána a kezem. Meglepett tekintettel felnéztem Tommy-ra. Egy szempillantás alatt előttem termett és szorosan átölelt. 

- Kérlek többet ne tűnj el így. - lágyan suttogta a fülembe.
Szikrát sem kaptam annyira meglepődtem. Ismét rám nézett. Az arcomból félre simította a hajamat és mélyen a szemembe nézett. Félelmet és aggodalmat olvastam ki belőle. A torkomon egy hang sem jött ki. Csak nagyokat pislogtam és értetlenül bámultam rá. Pedig nagyon sok minden cikázott a fejemben, de nem tudtam megfogalmazni amit akartam. Eltoltam magamtól és megint megtöröltem a véres számat. Ismét közeledni akart hozzám.
- Ne! - emeltem fel bal kezemet kinyújtott mutató ujjal. - Maradj ott ahol vagy! - parancsoltam rá.
Ő megtorpant. Egy tapodtat sem mozdult. Ránéztem fáradt szemeimmel és ott hagytam. Felmentem a lépcsőn és be a szobámba. Magamra zártam az ajtót. Nem akartam, hogy akár ki is bejöjjön. Elővettem egy kupac papír zsebkendőt és megpróbáltam letörölni a vért a kezeimről és az arcomról. Kisebb nagyobb sikerrel a nagyja lejött. Átöltöztem és kimentem a fürdőbe megmosakodni. Ezután lefeküdtem aludni.
Olyan 11 környékén ébredtem fel. Kimásztam az ágyamból és kibattyogtam a szobámból. Finom illat szállingózott a konyha felől.
- Anya! - felkiáltottam.
Szívem nagyot dobbant és leszaladtam a lépcsőn. Először egy éles bal kanyart vettem be a korlát végét fogva, majd egy jobbost. Belépve a konyhába ledermedtem és a szívem össze szorult. Nem anya volt a konyhában, hanem egy idegen nő. Ezelőtt még sosem láttam.
- Jó reggelt „Tündér virágszálam”! - felém nézett és kedvesen mosolygott.
- Jó, jó reggelt! - dadogva nyögtem ki ezt a két szót.
Ki ez a nő és mit keres az én házamban? Miért főz egy idegen helyen? Miért van itt? És miért hívott „Tündér virágszálamnak”? Ezek a gondolatok futottak végig az agyamon. Ekkor lépet be az ebédlőből Tommy és Kuda. Feléjük fordítottam a fejemet. Ők is észre vettek.
- Anna! - szapora léptekkel a balomon termett Kuda. - Mi történt veled? - rémülten és aggódva páztázott végig.
Én továbbra is értetlen fejet vágtam.
- Mi folyik itt? Ki ez a nő és mi ez a viselkedés? - törtek ki belőlem gondolkodás nélkül a kérdések.
- Majd én mindent elmagyarázok. - mondta Tommy, Kuda mellé állva. - Gyere. Menjünk a nappaliba át.
Meg akarta fogni a kezemet, de én elrántottam. Mindenki nagy szemekkel figyelt engem. Fogtam magam, kivettem a hűtőből a tejet és elő kerestem a kedvenc bögrémet. Oda mentem a pulthoz és leültem komor tekintettel.
- Hallgatlak titeket. - néztem a két fiúra.
- Nos. Hol is kezdjem. . . - gondolkodott Kuda.
- Kezdhetnéd azzal, ki ez a hölgy és mit keres a házamban. - könnyítettem meg a fiú dolgát.
- Ő az édesanyám. Lunának hívják. - mutatott a nénire Kuda.
- Értem. Akkor illendő lenne bemutatkoznom. - felkeltem a bárszékről leszállva és oda sétáltam a hölgy elé. - Winstar Anna vagyok. Örvendek a szerencsének!
- Istenem, hogy te milyen szép nagy lány lettél és mennyire hasonlítasz édesapádra. - kedvesen mosolygott még mindig enyhén könnyes szemekkel.
- Ön ismerte az apámat? - nagy szemekkel pislogtam a nőre.
- Igen. Tündér virág... - kezdett bele Luna néni.
- Anya! Nem ég le amit főzöl? - szakította félbe Kuda. - Gyere! Hagyjuk anyát főzni. - megfogta a jobb karomat és felszisszentem.
Még mindig fájt minden porcikám. Kuda elvette a kezét és látta, hogy tele van kék, lila, zöld foltokkal, ahogy az egész testem.
- Ne nézz rám így! Ilyenkor úgy viselkedsz mint a testvéreim.
Kuda kikerekedett szemekkel mustrált. Láttam rajta, hogy érdekli mi történt velem és aggódik. Bár nem értem az utóbbit, mert csak pár hete ismerjük egymást. Vissza mentem a pulthoz. Leültem és öntöttem magamnak tejet.
- Jól van. Elmesélem mi történt velem, de akkor ne nézzetek így rám. Nagyon idegesítő.
- Rendben. Hallgatunk. - mondta Tommy.
- A lényeg az, hogy miután eljöttem a Fekete macskából, vissza fele össze futottam egy bandával. Ők belém kötöttek és kénytelen voltam megvédeni magam.
- Melyik banda volt az? - érdeklődött Tommy.
- A Red Dragon. - belekortyoltam a finom tejecskébe.
- Hogy mi? - értetlenkedett Kuda. - És hogy kerültél haza?
- Nyugodtság van! Még nem fejeztem be. Na, szóval. Mikor már minden veszni látszott, megjelent egy motoros.
- Ki volt az? - kérdezte Kuda.
- Fogalmam sincs. Ezelőtt még soha nem láttam. - ismét ittam a tejből. - A nevét nem tudom, de főnöknek hívták a banda tagjai. Neki köszönhetem, hogy viszonylag épségben haza értem. - magyaráztam. - Ami mondjuk nekem nagyon furcsa volt azaz, hogy tudta a nevemet és hol lakom. - gondoltam.
- Ő nem bántott? - kérdezte Tommy.
A hangjában dühöt és még valamit felismertem, de nem tudom mi lehetett az. Megráztam a fejemet.
- Az a srác egy ujjal sem ért hozzám. Sőt! Nagyon is kedves volt.
- Ezt is a Vörös Sárkány banda tagjai tették? - Kuda megfogta az államat és óvatosan kicsit jobbra fordította a fejemet, hogy láthassa az ajkamon a sebet.
- Nem. - húztam hátrébb a fejemet. - Ezt Tommy-tól kaptam még hajnalban mikor haza értem.
Na, most ha szemmel lehetne ölni, Tommy tuti már rég halott lenne. Még jó, hogy Kuda előttem állt, Tommy meg a pult másik felén. A két fiú hosszasan farkas szemet nézett egymással. Kínos csend következett.
- Basszus! - törtem meg a csendet és leugrottam a bárszékről. - Adott valaki enni a kutyáknak?
- Igen. De az egyik kutya nem akar enni. Csak gubbaszt az ólja előtt. - válaszolt Kuda.
- Melyik az? - érdeklődtem aggódva.
- Azt hiszem a fekete nagy kutya. - mondta Kuda.
Nem szóltam egy szót sem. Gyorsan ki siettem a hátsó udvarba a kutyaólhoz. Láttam, hogy ott fekszik előtte. Szépség mellette ült. Egy percre sem hagyta magára.
- Jaj, Démon. Mi bajod lehet? - letérdeltem hozzájuk és megsimogattam.
Ő rám nézett és felemelte a fejét. Fogtam a pórázt és rá csatoltam a nyakörvére. Démon felült és rám nézett. Még sosem láttam ilyen szomorúan nézni. Hozzá bújtam és átöleltem. Hosszú másodpercekig csak öleltem. Ezután bementünk a házba. Épp a nappaliban voltunk, mikor meghallottam Kuda hangját.
- Esküszöm, ha még egyszer bántani mered Annát, az lesz az életedben az utolsó cselekedeted amit elkövettél! - sziszegte Kuda.
- Nyugodj már le! - dühösen mondta Tommy. - Semmi közöd hozzá! Azt csinálok vele amit akarok!
- Te rohadék! - hallottam.
Ekkor léptem be az ebédlő irányából a konyhába. Mind a ketten felém kapták a fejüket. Nyugodt tekintettel vizsgálgattam a két fiút. Pedig közben abszolút nem voltam az. Tommy a falnak volt szorítva. Pólója össze gyűrt nyaka Kuda bal kezében pohent. Jobb kezét ökölbe szorítva ütésre emelte. Megrökönyödve figyeltek. Tudomást sem véve róluk, oda mentem Luna nénihez, aki rémült arccal figyelte az eseményeket.
- Megkérhetem, hogy fogja meg egy kicsit Démont? - néztem rá zöld szemeimmel.
A néni megdöbbent és tágra nyílt szemekkel vette át a pórázt. Elkezdtem kutatni a szekrényben. Elsőre nem találtam amit kerestem. Aztán megnéztem a mosogató alatt. Ott volt a kutya tál. Elő vettem és leraktam a mosogató mellé a szekrényre. Ezután bementem a spájzba. Megkerestem a polcok között ahova a kutya eledelek voltak rakva és a minden féle vitaminok. Jó sok mindent hoztam ki. Oda sétáltam a szekrényhez és letettem mindent. A kis társaság csendben figyelte, hogy mit csinálok. A fiúk is távol egymástól fürkésztek.
- Mit csinálsz? - érdeklődött Kuda.
- Ennivalót Démonnak. Mikor így szokott viselkedni, egy speciális ételt szoktam készíteni neki.
- Anna! - hallottam Tommy hangját. - Kérlek, ne haragudj! - bújt hozzám a fiú a derekamat átfogva.
Kezemet a kezére raktam. Az ablakon néztem kifele. Megfogtam és széttártam. Megfordultam és a szemébe néztem.
- Hagyj most békén. Kérlek menj el. Nem vagyok rád kíváncsi. - két kezemet a mellkasára helyeztem és eltoltam magamtól.
Vissza fordultam a szekrény felé és folytattam amit félbe hagytam. Lépteket hallottam és morgást. Majd Démon elkezdett vicsorogni. Ez nagyon nem volt jó jel. Megfordultam és láttam, hogy a kutyám neki akar támadni Tommy-nak. Tényleg nem tudom mi üthetett belé, hisz soha még rá se mordult. Gyorsan ott termettem és a fiút félre löktem. Ő elesett. Felsikoltottam. A könnyeim kibuggyantak a szemem sarkából. Démon fogait éreztem a bal karomon a húsomba vájva. Csak egy pillanat volt az egész és Démon amint észre vette, hogy a gazdája lett az áldozata, eresztet a szorításán és végül elengedte a kezemet. Térdre estem és a praclim a földön pihent mellettem. Démon szemeibe néztem. Hozzá bújtam és jobb kezemmel átöleltem. Sírtam. A karom leírhatatlan módon fájt. Az erőm egyre inkább kezdett elhagyni. Tommy karjait éreztem a testemen. Fejemet a mellkasának döntöttem. Jobb kezével a derekamat fogta, a ballal pedig a fejemet simogatta. 

- Kérlek ne bántsátok Démont. - össze szedtem a maradék erőmet. - Soha nem bántana. - reszketeg és egyre elhalkuló hangon magyaráztam.
- Ne aggódj. Nem lesz semmi baja. - nyugtatgatott Tommy.
Mielőtt elvesztettem volna az eszméletemet még hallottam Luna néni hangját, aki Kuda-t utasította, hogy vigye ki a kutyát és . . . Na ezután nem tudom mi történt.
Mikor felébredtem az ágyamban feküdtem. Éreztem valaki szuszogását az arcomon. Kinyitottam fáradt szemeimet és Tommy közeledő arcát pillantottam meg. Felemeltem a fejemet és ajkaink össze értek. Kezét a derekam alá csúsztatta és lassan felültem. A csókja szenvedélyes, de egyben tele volt érzelmekkel. Bele borzongtam minden egyes érintésébe. Egymás szemébe néztünk. Elvörösödve félre kaptam a fejemet. Felállt az ágyam széléről és elindult az ajtó felé.
- Ne haragudj! - fordult vissza felém.
- Várj! - kikeltem az ágyból és oda mentem hozzá. - Kérlek ne menj el! - öleltem át hátulról. 

- Nem lehet. Mennem kell! - szétfeszítette a kezemet és felém fordult. - Figyelj Anna! - túrt bele barna hajába. - Mindig is itt voltunk egymásnak és idővel egyre jobban elmélyült a kapcsolatunk. - félre pillantott. - De egy nagyon fontos dolgot soha nem tudtam elmondani neked. - pár másodperces csend következett. - Az én életem már el van döntve.
- Ezt hogy érted? - néztem rá nagy szemekkel.
- A szüleim már évek óta eljegyeztek valakivel akit nem is ismerek és azt sem tudom, ki az.
- Engem ez nem érdekel! Hisz nem én vagyok a barátnőd, hanem Megara. - érveltem.
- Anna! Nagyon fontos vagy a számomra. - fürkészte a tekintetemet. - Olyan vagy nekem mintha, . . . - elhalkuló hangon mondta. - A húgom lennél.
- Ne hazudj! - emeltem fel a hangomat. - Tudom, hogy ez nem igaz! - nézett rám nagy szemekkel. - Érzem, itt legbelül. - tettem a szívemre a kezemet. - Ha tényleg húgodként szeretnél nem néznél rám vágyakozva.
- Kérlek hagyd abba! - szólt rám. - Utálj meg, haragudj rám, ne szeres! - átölelt. - Keres mást aki sokkal jobban hozzád illik mint én. - néhol megcsukló hangon mondta.
Elengedett és kiment az ajtón. Térdre estem. Zokogtam mint egy kisgyerek. Nem akartam még egy személyt elveszteni aki fontos a számomra. Úgy éreztem, hogy a szívem bele szakad a fájdalomba. Hirtelen egy sikolyt hallottam. Felugrottam a földről és az ajtóhoz siettem. Kinyitottam és . . . Zihálva könnyekkel áztatott arccal ültem fel az ágyamban. A szívem hevesen vert. Olyan valóságosnak tűnt az egész és mégsem volt az.
Teltek múltak a napok. Egyre jobban kizártam mindenkit az életemből. Nem érdekelt senki és semmi. Kezdtem rideg és szívtelen lenni ismét. Talán én erre vagyok kárhoztatva, hogy soha ne lehessek boldog. Mivel nyári szünet volt és időből bővelkedtem, elkezdtem rendet rakni az egész lakásban. Három helyiség volt ahova még mindig nem tudtam bemenni. Így ezeket hagytam.
Ismét egyedül laktam a házban, mert Kuda haza ment az édesanyjához egy hónapra. Ezalatt az idő alatt többször is elkellet volna mennem Alexanderhez, de soha nem tudtam magam rávenni, hogy egy fedél alatt legyek az unokanővéremmel. Nem tudom miért, de nagyon utált.
Miután elvégeztem mindent amit mára terveztem, úgy határoztam elmegyek sétálni, mivel gyönyörű idő volt. A Buli utca irányába mentem. Igen! Tényleg ez az utca neve. Nagyon szép idő volt. A nap kellemesen melengetett a lágy szellő cirógatott és a kék égen fehér bárányfelhők úsztak.
Megpillantottam egy kisebb csoportot. Tudomást sem vettem róluk. Mikor elsétáltam mellettük egy ismerős hang ütötte meg a fülemet. Feléjük fordítottam a fejemet. Az a fekete hajú lány volt akit már egyszer megmentettem.
- Eresz el! Nem akarok veletek menni! - mondta a lány.
- Ugyan csini baba. Ne kéresd magad! - mondta az egyik srác aki nem igazán mondható józannak.
El szlalomoztam a srácok között és a lány jobbján lyukadtam ki. Rémült tekintettel kukkanrott rám. Meg fogtam a kezét és elkezdtem óvatosan magam után húzni.
- Hé! Állj csak meg kis csillag! Hova viszed a barátnőmet? - mondta az ittas srác megfogva a vállamat.
- Nem egyértelmű? Az ilyen ostoba pasik társaságától mentem meg, mint te vagy! - nyugodt hangon magyaráztam.
- Te kis! - mordult rám.
- Na, mi van? Meg akarsz ütni? Csak rajta! - provokáltam. - De utána ajánlom, hogy nagyon gyorsan fuss, mert a kutyám nagyon feni rád a fogát.
- Nincs is itt semmilyen ku... - ebben a pillanatban Szépség rámordult a srácra, aki akkorát ugrott, hogy majdnem a haverja háta mögött termett.
- Figyelj! Hagyd elmenni őket. Úgy is fiatal még az a kislány. - győzködte a haverja.
Végül még nem figyeltek elsiettünk a helyszínről. Mikor már elég távol kerültünk a fiúktól elengedtem a lány kezét.
- Jól vagy? - néztem rá kedvesen.
- I- i- igen. - bólintott. - Nagyon szépen köszönöm, hogy ismét megmentett!
- Ugyan. - legyintettem. - Nincs mit. - szelíden mosolyogtam. - Félsz még?
- Annyira már nem. - felelte vékony hangján.
- Haza kísérjelek? - ajánlottam fel.
- Nem szükséges. . . . De ha ráér, nagyon megköszönném. -emelte rám tekintetét és én felnevettem.
- Nyugodtan tegezhetsz. Nem vagyok olyan öreg. A nevem Anna.
- Mia vagyok. - és kezet fogtunk.
- Múltkor mit kerestél a suliban? Hisz még általános iskolás vagy ha jól tippelek.
- Nyílt nap volt és abba az iskolába szeretnék jelentkezni. - halkan magyarázta.
- Ó! Hát, persze! - csaptam a homlokomra. - El is felejtettem. - vigyorogtam.
Ő is mosolygott. Most legalább nem ijesztettem meg mint múltkor. Látszott rajta, hogy jól érzi velem magát. Kiérve a Buli utcából, még körülbelül 15 percet gyalogolhattunk. A környék valahonnan nagyon ismerős volt, de egyszerűen nem jutott az eszembe, hogy honnan. Egy szép és igényes családi ház kapujában álltunk meg. Épp el akart köszönni Mia, mikor hallottam mögülem egy autó ajtajának a csapódását.
- Anna!? - hallottam mögülem. - Winstar Anna!? Tényleg te vagy az? - fordultam a hang irányába.
Nagyra nyitott szemekkel és tátott szájjal figyeltem az előttem álló srácot. Nem akartam elhinni, hogy őt látom.
- Hát tényleg te vagy az. - széles vigyorral az arcán közelebb jött és átölelt.
A szívem elkezdett hevesen zakatolni. Soha nem gondoltam volna, hogy ismét találkozni fogok Darennel.
- El sem hiszem, hogy ennyi idő után pont a házam előtt találkozunk. - magyarázta Dan a két vállamat fogva és a szemembe nézett.
- Nem is tudom mit mondhatnék. - jöttem zavarba. - Annyira örülök, hogy ismét láthatlak! - a könnyeimmel küszködve néztem Dan barna íriszeit.
- Akkor gyere be! - invitált be kedvesen.
Bólintottam és bementünk a házba. Szépség lefeküdt a teraszon és ott várt. Mi a nappaliba mentünk be. Leültünk a kanapéra és Mia hozott nekünk üdítőt.
- Kérlek Szépségnek is adj inni. - ő bólintott. - Köszönöm!
- Mesélj, mi van veled? - huppant le mellém Dan.
- Megvagyok. - mosolyogtam. - Jövőre végzek a suliban.
- Mi is leszel? Cukrász?
- Igen. - bólintottam. - Veled mi van? Lassan két és fél éve, hogy nem találkoztunk.
- Hű, hogy repül az idő. - vágott meglepett arcot. - Én is megvagyok. Na és van már barátod?
- Nincs. - nagy szemekkel néztem rá.
- Jaj, de aranyos vagy még mindig. - átölelte a vállamat és közelebb húzott magához.
Elvörösödve a fejemet a vállának döntöttem. A fejét a fejemnek támasztotta. Így ültünk.
- Hiányoztál! - rá néztem és a homlokomra nyomott egy puszit.
- Te is nekem! - átfogtam a nyakát és ismét hozzá bújtam.
Ekkor csörgött a telefonom. Elő vettem a zsebemből és felvettem.
- Szia, mondjad.
- Szia Anna! Gyere el hozzám. Nagyon hiányzol már Axelnek és a nagyobbaknak is. Meg lenne egy megbízásom a számodra, ami nem tűr halasztást. Már így is nagyon sokat vissza mondtál. - magyarázta a Jégember.
- Rendben. Körülbelül egy óra és ott vagyok.
- Jól van. Akkor várlak. Szia! - és letette a telefont.
Egy nagyot sóhajtottam. Semmi kedvem nem volt elmenni a bácsikámhoz. Igaz nagyon hiányoztak a testvéreim, de volt egy bizonyos személy akit nem akartam látni. Dan érdeklődve vizslatott.
- Ne haragudj, de mennem kell. - kedvtelenül magyaráztam.
- Elvigyelek? - ajánlotta fel.
- Köszönöm, de nem szükséges.
- Semmit sem változtál. Régebben is mindent próbáltál egyedül megoldani. - mosolygott. - Elviszlek és közben beszélgethetünk.
- Ahogy gondolod. - vontam vállat. - Viszont Szépséget nem hagyhatom itt.
- Nem is kell. Ahogy elnéztem a kutyádat nagyon szófogadó. Szóval hátulra beültetheted. - magyarázta.
- Rendben. Akkor mehetnénk is. - mondtam.
Kimentünk a BMW-hez és beszálltunk. Tudtam, hogy gazdag a Czirkon család, de nem gondoltam volna, hogy ennyire. Igaz jó kutya Szépség, de nagyon reménykedtem benne nem fog semmit tönkre tenni. Hisz kedves gesztus volt Dan-től, hogy elvisz minket. Meg nem kevés pénz lenne mondjuk egy újra kárpitozás, ha esetleg kiszakítja a karmaival.
A fiú aki a volánnál ült, nem sokáig hagyott szótlanul.
- Na és mi van a családoddal? - erre a mondatára a szüleim jutottak az eszembe, ami miatt elszomorodtam.
- Meghaltak. - lehajtottam a fejemet és magam elé bámulva válaszoltam.
- Részvétem. . . . Ne haragudj! Nem tudtam. Pár hete tértem csak vissza a városba.
- Semmi probléma. - erőltetett mosollyal az arcomon ránéztem.
- A testvéreiddel mi van? - szeme sarkából rám pillantott.
- Pont hozzájuk megyünk.
- Nem a nagybátyádhoz?
- De. Csak az öcséim ott laknak. - válaszoltam. - Hogy, hogy pár hete tértél vissza a városba? Én úgy tudtam, hogy külföldre mentél tanulni.
- Ez igaz. De már végeztem és a szüleim azt mondták jöjjek haza Lamia-hoz. - magyarázta.
- Értem. Nézd! Megérkeztünk. - ráraktam bal kezemet a vállára és a jobbal előre mutattam. - Az udvarba be tudsz állni.
Dan csak bólintott egyet és beparkolt. Ki szálltunk az autóból és Szépséget is kiengedtem. Mikor a bejárat felé fordultam, Axel rohant ki rajta és a nyakamba ugrott.
- Aaaannaaaa! - kiabálta.
- Hű, de megnőttél. - mosolyogtam a kis öcsémre.
- Szia Szépség! Megismersz még? - guggolt le a kutyához.
Szépség először nem tudta hova rakni Axelt, ezért jó alaposan megszaglászta. Mikor már felismerte, elkezdte csóválni a farkát és megnyalta. Mind nevettünk. Ekkor lépet ki a házból Ginta.
- Hellótok! - intett. - Gyertek velem.
Bólintottam és követtük a testvéremet. Útközben bemutattam őket egymásnak. A két fiú kiment a hátsó udvarba. Vagyis a kertbe. Én pedig fel a második emeletre a Jégemberhez. Bekopogtam a folyosó végén található utolsó balra lévő ajtón.
- Szabad! - hallatszott kifele.
- Üdvözletem!- léptem be.
- Ülj le! - mutatott a szabad székre. - Ő itt az ügyfelünk, Hidari Nathaniel. - üdvözöltük egymást. - A feladatod a húga védelme lesz. Itt a mappa amiben mindent megtalálsz. - és átnyújtotta a dossziét.
- Rendben. - bólintottam. - Van még valami?
- Egyelőre ennyi. Vagy valamit kifelejtettem, Nath? - nézett a srácra.
- Esetleg ami még fontos, hogy két hétről lenne szó és erre az intervallumra hozzád költőzne. - magyarázta a srác.
- Még jó, hogy nyári szünet van. - gondoltam.
Hozzá kell tennem, elég fura érzésem van. Mostanában nagyon sok fiatal srác fordult meg a környezetemben. Lassan már számon sem bírom tartani. Na, de a lényeg, lesz egy új lakótársam. Megint! Hipp, hipp hurrá. Az iróniát azért érezzétek. Fapofával néztem ki a fejemből.
- Holnap akkor hozom a húgomat. - mondta Nathaniel.
- Rendben van. Itt foglak várni titeket. - a srác bólintott. - A részleteket gondolom már megbeszéltétek Alexanderrel.
- Úgy van. Szóval olvasd el a dosszié tartalmát és mehetsz is ha akarsz. - mondta a bácsikám.
- Jól van. - felálltam a székről és a srácra néztem. - Örvendtem! Viszlát! - mondtam és kisétáltam az ajtón.
Ezután menet közben a mappa tartalmát lapozgattam. Épp a lépcső fordulóban voltam, mikor össze futottam Elzával. Nem tudom hova mehetett éppen, de a találkozásunk után velem tartott. Nagyon örültem a jelenlétének. Már nagyon hiányzott. Leérve a földszintre, megálltunk az ablakok előtt ahol tiszta kilátás nyílt a kertre és a kint lévő emberekre.
- Abbey-vel mi van? - érdeklődtem.
- Valami koncertre mentek Akira-val. Na és ki az a helyes srác akivel jöttél? - huncut mosollyal az arcán kíváncsiskodott.
- Emlékszel még Daren-re?
- Arra a srácra aki, . . .
- Igen, rá. - szakítottam félbe.
- Hát, persze! Majdnem két évig együtt voltatok csak szakítanotok kellett, mert külföldre ment tanulni. Miért mi van vele?
- Hát, ő Dan.
- Ne már! - hitetlenkedett. - Tényleg? - nézett rám azokkal a nagy zöld szemeivel, majd jobban szemügyre vette az említett srácot. - És tényleg! - mosolyogtam a barátnőm reakcióján.
Olyan aranyos ilyenkor.
 Úgy tud nézni azokkal a nagy zöld szemeivel mint egy kisgyerek aki nagyon meglepődik valamin. Nagyon jó kedvem volt mióta eljöttem hazulról. Barátnőmmel úgy beszélgettünk és bolondoztunk mint régen. A fiúkat nézve olyan érzésem támadt mint, mikor még egy iskolába jártunk. Akkor azt csináltuk, hogy kiszemeltünk egy, két helyes srácot és azokat néztük, meg kibeszéltük. Jó móka volt, de soha nem voltunk bunkók vagy tapintatlanok és a srácok is általában bele mentek a játékba. Most is pont ez az érzés kerített hatalmába. Viszont ahogy néztem a kis társaságot, észre vettem, hogy Dan és Tommy nem épp barátságosan beszélgettek egymással és ez nekem nagyon nem tetszett. Ezért megkértem Elzát, hogy fogja meg a dossziét és kimentem a kertbe.