Leírás

Leírás

Menü

2015. január 1., csütörtök

The Dragon Princess - 3. rész

3. rész - A fekete hajú lány


Szüleim temetése óta eltelt már két hónap. Azóta egyedül lakom a családi házban a kutyáimmal. Élem unalmas minden napjaimat. Reggel felkelek, adok friss vizet és ételt a kutyáknak, elmegyek iskolába, utána edzésre, majd haza. Elfoglalom otthon magam valamivel és azt veszem észre, már este van. Bezárom a lakást, lezuhanyozok és irány az ágy. Így telik szinte az összes napom. Nem igazán foglalkozom mostanában senkivel. Igazából csak ott vagyok mindenhol, de nem érdekel semmi és a környezetemre sem figyelek már mint régen. Abbey és Elza sokszor mondták nekem az elmúlt hetekben, hogy nagyon megváltoztam és nem jó irányba. Azt állítják „drága” barátnőim, a történtek előtt kedves, jó szívű, közvetlen, szókimondó, vagány csaj voltam. Most pedig egy olyan ember vagyok, aki magába fordult, semmi nem érdekli, megbántja társait és távolság tartó. Erre azt mondtam nekik. - Nem vagyok más, mint régen. Ha nem tetszik a természetem hagyjatok békén! A kijelentésem után sokáig nem kerestek. De Akira és Kai folyamatosan érdeklődtek felőlem. Tudtam, hogy kedvelnek. Viszont ezt a barátnőik miatt tették. Mindig is aggódtunk egymásért. Mi hárman Abbey, Elza és én, kiskorunk óta elválaszthatatlanok voltunk.
Most meg eltávolodtunk egymástól. Bevallom. Ez az én hibám. De nagyon fáj a szüleim elvesztése és sajnos azokat bántom ilyenkor, akik fontosak a számomra. Tudom, ez rossz dolog. De, ha nem hagynak magamra, hogy csendben szenvedjek és gyászoljak, akkor akarva, akaratlanul is ezt csinálom.
A mai nap is ugyan úgy kezdődött, mint a többi. Felkeltem, elláttam az ebeket és elmentem az iskolába. Épp az iskola leghosszabb folyosóján sétáltam és gondolkodtam, mikor egy kereszteződéshez értem. Jobbra néztem és láttam két srácot, ahogy a falhoz szorítanak egy lányt. Ő segély kérően rám pillantott az égszín kék szemeivel. Tudomást sem vettem a történtekről és tovább mentem. Hirtelen megszólalt bennem valami. - Mi a francot csinálok én? Miért nem segítettem annak a lánynak? - tettem fel magamban a kérdést. - Régen nem voltam rideg és szívtelen. - végig gondolva a mondatot, vettem egy 180 fokos fordulatot és visszamentem. Felmértem az ellenfeleimet és a terepet. Két végzős izomagyú srác szekálta a falnál álló fekete hajú Kleopátra frizurájú, csinos és törékeny lányt. Látszott rajta, hogy már menekülne a két nagydarab végzős elől, de minden felől elállták az útját. Megálltam a fiúk mögött keresztbe tett kézzel és megköszörültem a torkomat. Semmi reakció.
- Hé, srácok! - kezdtem bele magabiztosan. - Hagyjátok békén ezt a lányt és keresetek a ti súlycsoportotokban ellenfelet.
A végzősök megfordultak, nagy vigyorral az arcukon, végig mértek és közeledtek felém.
- Mi van kis csaj? Türelmetlen vagy? - kérdezte a fekete rövid hajú.
- Nyugodj meg! Te is sorra fogsz kerülni szépségem. - mondta a magas srác kéjes vigyorral az arcán és még közelebb jött.
Amint szabad volt az út, a lány menekülni próbált, de a fekete hajú utána kapott és megragadta a csuklóját. Rájuk pillantottam. Láttam, hogy ezt a törékeny teremtményt milyen könnyedén a falhoz lökte és oda szorította. Hirtelen éreztem, hogy megszorították a bal csuklómat. - A francba! - gondoltam. - Elbambultam. A másik srác állt közvetlenül előttem. Közelebb hajolt és megszagolta a hajamat. Hátrébb léptem amennyire csak tudtam. Visszarántott magához, de abban a pillanatban ökölbe szorítottam a jobb kezemet és orrba vágtam, majd gyomorszájon ütöttem. Ő összerogyott. Utána a másik srác mögé léptem. Térdhajlaton rúgtam és ennek eredményeként összecsuklott. Megragadtam az ingénél és a falhoz nyomtam.
Szemben volt velem.
- Ha még egyszer azon kaplak titeket, hogy zaklatjátok ezt a lányt, esküszöm, – nyomtam meg az utolsó szót. - még azt is megbánjátok, hogy a világra jöttetek! - vicsorogtam rá mint egy veszett kutya.
- Ki a franc vagy te? - nézett rám a magas srác, aki az orrát törölgette a vértől.
- Az lényegtelen! - rá pillantottam a szemem sarkából. - És most takarodjatok innen, ha nem akarjátok törött bordákkal és kézzel végezni!
Elengedtem a fekete hajú srácot. Megfogta a haverját és elfutottak.
- Ez a csaj tuti beteg! - hallottam az egyik végzős hangját, ahogy befordultak a sarkon.
Mérgemben bele vágtam a szekrénybe ököllel. Dúlt bennem a düh és a pusztítás vágya. Szét akartam valakinek verni a fejét.
- Öhm. Elnézést! - egy reszketeg hang csengett a fülemben.
- Mi van! - kiabáltam rá dühtől lángoló szemekkel a hátam mögött álló lányra.
Ő összerezzent. Megfordultam és figyeltem a reakcióját. Hátrébb lépet és láttam a szemeiben a félelmet. Már nem a végzősöktől félt. . . . Ha nem tőlem. Meglepődtem a felismerésen. Ez a lány most sokkal jobban félt tőlem, mint attól a két sráctól, akiket elkergettem.
- Köszönöm! - meghajolt és elfutott.
- Várj! - nyúltam felé.
Ő vissza sem nézett, csak elfutott és a sarkon balra fordult. Utána mentem, de már sehol nem láttam. - Szegény. - gondoltam. - Biztos nagyon megijesztettem. - a falba ütöttem ököllel. Dühített ez az egész és egyre jobban fortyogott bennem az agresszió. Fújtattam, mint egy megvadult bika.
Fogtam a holmimat és távoztam az iskolából. Egyenesen az edzőterembe mentem. Átöltöztem, bedugtam a fülembe a fülhallgatót és elkezdtem zenét hallgatni. Közben püföltem a bokszzsákot, ahogy az erőmből tellett. De még mindig feszült voltam. Hallottam a beszólásokat az emberektől, akik az edzőteremben voltak és ez a dühömet csak táplálta. Utáltam, ha megjegyzéseket tettek. Hiába hallgattam zenét, némely beszólást tisztán hallottam. Szívem szerint oda mentem volna és a falba vertem volna a fejüket. Egy, két illetőnek még a hangja is irritálta a fülemet. Teljes hangerőre raktam az Mp3-on a zenét és nem törődtem azzal a sok idiótával. Levettem a bokszkesztyűket és puszta kézzel ütöttem, rúgtam tovább a zsákot.
Fél óra után, végre kezdtem lenyugodni. De ekkor éreztem, ahogy valaki megfogta a csípőmet. Megfordultam és ökölbe szorított jobb kezemmel, lendületből pofán vágtam. Az illető hátrébb tántorodott és az arca bal felét fogta. Láttam, ahogy kibuggyan a vér a szája sarkában. Kivettem a fülhallgatót a fülemből és ismét rá pillantottam az áldozatomra. Rajta a döbbenet, rajtam pedig a meglepettség látszódott. Nevetést hallottam mögüle. Kikerekedett zöld szemeimmel mustráltam a kis csapatot, akik előttem álltak.
- Én szóltam előre, hogy ne tedd, mert te fogod a rövidebbet húzni. - nevetve magyarázta Akira.
- Sziasztok! Ti meg mit kerestek itt? - léptem közelebb a sráchoz, akinek behúztam egyet. - Ne haragudj Dávid! De nem szeretem, ha tapiznak.
- Oh. Tényleg? - hallottam a hátam mögül.
Valaki végig simította a karomat és a hasamra tette a kezét. A fülemhez bújt és megszagolta a copfba fogott hajamat. Megfogtam a vállamon pihenő kezét és átdobtam a vállam felett. Pont Dávid mellett landolt. Mindenki meglepődött ezen a reakciómon. Vagy lehet az erőmön. Bár nem értem miért. Meglepődve rá pillantottam a földön heverő srácra, mikor felismertem.
- Na, Tom! Te sokkal rosszabbul jártál, mint én. - vigyorodott el Dávid a srác mellett guggolva.
- Ha, ha, ha. Nagyon vicces. - felült Tommy és meglökte Dávidot, aki seggre esett.
Így mind a ketten a földön ültek. A kis társaság, akik előttem voltak, elkezdtek nevetni. Végig nézve rajtuk én is elmosolyodtam. Már nem is emlékszem mikor volt utoljára jó kedvem. Tommy-ra néztem. Ő is nevetett. Két kezén támaszkodott és a fejét hátra döntötte. Pont fejjel lefelé látott.
- Végre mosolyogsz. - jegyezte meg idősebbik öcsém. - Mióta egyedül laksz megváltoztál.
Ismét komor arcot vágtam. Láttam Raul szemeiben a fájdalmat. Neki is nagyon hiányoznak a szüleink és bele tudna őrülni az egészbe. . . . Ő mégis vidámnak mutatja magát, aki szórakozik a haverjaival és jól érzi magát. De ez mind hazugság. A szíve neki is darabokra tőrt, mint nekem. Hátrébb léptem.
- Azért jöttetek, hogy ezt a fejemhez vágjátok? Mert ha igen, akkor tudjátok, merre van a kijárat. - neki dőltem a falnak, lehajtottam a fejemet és balra fordítottam.
Az arcomba hullott a frufrum. Ezért nem tudtak róla leolvasni semmit. Valamiért üvölteni és tombolni tudtam volna, de türtőztettem magam. Testvérem elém állt és magához húzott. A vállára döntöttem a fejemet és hozzá bújtam.
Eddig még magamnak sem akartam beismerni, mennyire magányos vagyok és eszeveszettül hiányoznak a testvéreim és a barátaim. Soha nem voltam magányos. Mind-eddigi életem folyamán, szüntelen emberek vettek körül.
- Alex hívat. - suttogta a fülembe Raul.
Bólintottam és indultam volna az öltözők felé, de Raul megfogta a csuklómat.
- Ne öltözz át. Csak hozd a cuccod és indulunk.
- Na, ne! Nem akarok így végig menni az utcán! - jelentettem ki.
- Nyugi! Kocsival vagyok. - mondta Tommy. - Szóval velem jössz.
- Oké.
Bementem az öltözőbe, összeszedtem a holmimat és már mentem is a fiúkhoz, akik kint az utcán vártak rám. Akira a piros motorjánál állt. Dávid a sötétszürke motorján ült. Raul és Tommy, pedig a dzsipnél vártak. Beszálltunk és mind elindultunk. Mire észbe kaptam volna, már ott is voltunk a banda bázisánál.
A bejárat felé tartottam, mikor az ajtó ki csapódott és Megara-t pillantottam meg. Annyira sietett, hogy majdnem fellökött. Tommy-hoz rohant oly sietősen és a nyakába ugrott. Ahogy néztem őket, ideges lettem és a hányinger is elkapott. Nem törődve velük, megfordultam és beléptem az épületbe. Meglepetten álltam az előszobában. Nem akartam hinni a szemeimnek. Egy sötét barna hajú, barna szemű, kb. 158 cm magas, nagy mellű, csinos csaj lépett ki a nappaliból. A konyhából, pedig egy derékig érő szőke hajú, zöld szemű, 170 cm magas, vékony lány tipegett ki. Két oldalról közre fogtak és átöleltek. Egy szó sem hagyta el a számat. A balomon Abbey, a jobbomon Elza szorongatott.
- Na, jó csajok! - sétált ki az ebédlőből Kai. - Ne szorítsátok annyira, mert a végén megfullad. - mosolygott csillogó szemekkel. - Inkább mutassátok, meg neki a szobáját ahol át tud öltözni.
Kézen fogtak és elkezdtek maguk után húzni. Balra az első és egyetlen folyosóra fordultunk be. Elmentünk a végéig és az utolsó ajtónál megálltunk. Abbey kinyitotta a szoba bejáratát és beléptünk a helyiségbe. A szoba stílusa olyan volt, mint az otthonié. Az elrendezése viszont teljesen más. Balra egy hatalmas ablak volt előtte jin-jang hímzésű csipke függönnyel és tengerkék sötétítővel, ami két oldalra volt tűzve, amit pillangók díszítettek. A falak halvány barackvirág színűek. Az ajtóval szemben kettő fotel és egy dohányzó asztal volt, a tetején egy csokor tűzliliom ékeskedett. Ezek mellett volt egy íróasztal és egy ágy. Az ágynemű színe fekete és piros volt. A mintája, pedig egy sárkány. Mint az otthonié, csak az kék fekete színű. Jobb oldalt volt a szekrénysor és a tévé. A padló szőnyeg színe kék. Így néz ki a szoba ahova bevezettek a barátnőim. Az állam is leesett miután körbenéztem. Ki kerekedett szemekkel vizsgálgattam a szobát.
- Ez a te szobád. Itt mindent megtalálsz, amire szükséged lehet. - zökkentett ki csodálkozásomból Elza.
- De mégis ki műve ez az egész? - mutattam körbe.
- Az titok. - válaszolt Abbey és kacsintott egyet.
- Ti voltatok az?
- Nem. - rázta a fejét a szöszi. - De ne is találgass, mert nem mondjuk el.
- Legyen annyi elég, hogy egy olyan illető volt, aki még nálunk is jobban ismer.
Hirtelen Tommy jutott az eszembe. Amilyen gyorsan jött ez a gondolat, olyan gyorsan el is hessegettem. A lányok elkezdtek vihogni. Rájuk néztem felhúzott szemöldökkel, de nem válaszoltak, csak folytatták. Ezután én is elkezdtem nevetni. Rájöttem, hogy vicces fejet vágtam, ami miatt röhögtek. Hosszú idő után ismét boldog voltam és ezt két legjobb barátnőmnek köszönhetem. Oda mentem hozzájuk és egyszerre átöleltem őket.
- Köszönöm! - súgtam a fülükbe.
Magukhoz húztak és amilyen szorosan tudtak öleltek és én is őket.
Egy óra múlva elkészültem. Zuhanyzás után felvettem egy spagetti pántos kék fölsőt és egy farmer térdnadrágot. A barna hátközépig érő hajamat megszárítottam és kifésültem. Hagytam szabadon lógni. Ezután elindultam a második emeletre a nagybátyámhoz. Épp a lépcsőn battyogtam felfelé, mikor a fordulónál a másik lépcső aljában megpillantottam a szerelmespárt. Nem törődve velük, elindultam felfelé. Gyorsan elhaladtam Megara-ék mellett és érezem, hogy valakinek neki mentem, de erről sem vettem tudomást. A lépcső közepénél tartottam, mikor éreztem, hogy valaki megragadta a hajamat és visszarántott. Ijedtemben becsuktam a szemeimet.


2 megjegyzés:

  1. Remek író vagy, remélem hamar folytatod! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Halihó Amnesia!

      Nagyon jól esnek a szavaid! El sem tudom mondani mennyire. ^_^
      Úgy terveztem, hogy a következő részt jövőhéten hétvégén teszem közzé. Addig is türelmedet/türelmeteket kérem!

      Remélem Te is hamar folytatod, majd a történetedet, vagyis kapd vissza minél hamarabb jól a gépedet, mert nagyon érdekelnének a további fejlemények. :-)

      Üdv.: LinChan

      Törlés