The Dragon Princess - 4. rész

4. rész - Az új lakótárs

Hosszú másodpercekig nem mertem kinyitni a látószerveimet. Végül meggyőztem magam és felnyitottam a szemhéjaimat. A zöld szemem egy sötétbarna szempárral találkozott. A gyorsan verdeső kicsi szívem kezdett megnyugodni. Mikor feleszméltem rájöttem, hogy Tommy karjai között vagyok. Felegyenesedtem és átöleltem. Ekkor pillantottam meg Megara-t a lépcsőn ülve. A barna szemei csak úgy szórták a szikrákat. Dühöt és utálatot olvastam ki belőle.

- Jól vagy Anna? - érdeklődött Tommy.

- Igen. Nagyon szépen köszönöm! - meghajoltam és elfutottam.

A második emeletig meg sem álltam. Viszont folyamatosan a pár perce történt események jártak a fejemben. - Hogy történhetett? - töprengeni kezdtem. Annyira bele merültem a gondolataimba, hogy azon kaptam magam már a Jégember dolgozószobája ajtajában álltam. Tétován a kilincs felé nyúltam. Nagy levegőt vettem és inkább kopogtam. Válasz nem jött. Ismét kopogtam. Megint semmi. Fogtam magam és oda sétáltam az eddig a jobbomon lévő ablakhoz. Kinyitottam és neki támaszkodtam. Meleg nyári délutánunk volt. Az iskolából már csak pár hét volt a nyári szünetig. Még innen is diákok sokaságát láttam az utcán. Néhány iskolás épp a kapun sétált be. A kisöcsém és pár haverja volt Ginta társaságában. A falhoz sétáltam. Leültem a tövében és neki dőltem. Elővettem a telefonomat és a fülhallgatómat. Bedugtam a hallójáratomba és elindítottam a mobilon a zenelejátszót. A listán szinte minden féle stílusú zenét meg lehetett találni. Kis idő után végül elmélyedtem a dalok sokaságában.

Zenét váltottam és közben megnéztem az időt. Délután 5 óra volt. Meguntam a várakozást. Felálltam, megigazítottam a ruhámat és elindultam a lépcsők felé. Talán két métert haladhattam, mikor Alex bácsi és egy nagyon helyes srác fordult be a sarkon. Megálltam. Kikapcsoltam a zenét és eltettem a készüléket.

- Szia, Anna! Mi a helyzet? - intett a nagybátyám.

- Sziasztok! Raul mondta, hogy hívattál.

- Akkor megkaptad az üzenetemet.

- Igen. - bólintottam.
Bementünk a dolgozószobába és helyet foglaltunk. A srácra pillantottam, aki a jobbomon ült. Ő is rám nézett. Kíváncsi vagyok, ki lehet. Mint már említettem, nagyon helyes és az esetem is. Ezeken gondolkodva, huncut mosoly jelent meg az arcomon.

- Örülök, hogy végre mosolyogsz. - jegyezte meg Alexander bácsikám. - Ó, tényleg! El is felejtettem. Anna, ő Kuda.

- Helló! - köszönt és kezet fogtunk.

- Szia! - köszöntem, elfogadva a kezét és visszafordultam az asztal felé. - Miért üzentél Raullal? Miért hívattál? - tettem fel a kérdéseimet.

- Most egyedül laksz. Ugye?

- Igen. - feleltem.

- Se Dávid, se pedig Tommy nincs a közeledben.

- Így igaz. - bólintottam. - De nem is kellenek. Ott van nekem Zira, Szépség és Démon. - Kuda kíváncsi tekintettel nézet rám. - Ők a kutyáim. - a fiú bólintott egyet.

- Pont ezért fog oda költözni hozzátok Kuda.

- Hogy mi? - vágtuk rá egyszerre.

- De A- Alexander! Nem erről volt szó. - felegyenesedve a székben mondta a fiú.

- Arról volt szó, hogy szállást adok, még a bátyád elő nem kerül.

- De azt tudnál neki itt is biztosítani. Nem kéne hozzám költöznie. - zabosan érveltem.

- Igaz. De néz magadra! - szólt hozzám az utolsó mondatott kicsit erélyesebben mondva, megragadta a csuklómat és a sebes kézfejemre nézett. - Megígértem Melody- nak, hogy vigyázok rátok, de te két hónapja kizártál mindenkit az életedből, és ha jól tudom, nem a mai volt az egyetlen összetűzésed az iskolában.
A lélegzetem is elakadt, hogy tud mindenről a bácsikám. Megrökönyödve és kikerekedett szemekkel hallgattam tovább. 

- Azt hitted, nem tudok rólad semmit? Hát, nagyot tévedtél! Az iskolában is csak egy hajszál választ el a kirúgástól. Nagyon sok balhéd volt mostanság és az igazgató nem igazán tolerálja az olyan viselkedést, amit mostanában felvettél.

- De, . . . - kezdtem bele.

- Nincs semmi „de”! Az lesz, amit én mondok! - haragosan felállt a székből.

- Engem nem érdekel ez az egész! Jól megvagyok a kutyáimmal. Nem vagyok már gyerek, hogy bébiszitter kelljen nekem. Tudok én magamra vigyázni! És ezt szerintem már egy párszor bebizonyítottam. - dühösen rivalltam rá és felpattantam.

- Persze! Eddig csak azt bizonyítottad be, hogy makacs vagy és állandóan Tommy húz ki mindenből!

- Akkor költözzön hozzám ő! Benne legalább megbízom! - ingerülten vissza ültem a székbe és keresztbe tetem a kezemet és lábaimat.

- Ha tetszik, ha nem, akkor is az lesz, amit én mondok! - villogtak rám a vörösen izzó szemei a dühtől.
Mivel tényleg makacs vagyok most sem hagytam magam. Nem tetszésemet folyamatosan kinyilvánítottam.

- Nem érdekel! - felpattantam és elindultam az ajtó felé.

- Anna! Gyere vissza, de azonnal! - ordított utánam Alex.
Pár lépés után hirtelen elkezdett forogni a világ. Meg akartam kapaszkodni valamiben, de nem volt a közelben semmi. A lábaim feladták. Elernyedtek és térdre estem. Ott ültem a földön, a lábaim kétoldalt. Kissé előre dőlve bámultam a padlót. Valaki óvatosan megfogta az államat és felemelte a fejemet. Az arcomból félre simította a hajamat. Rá emeltem homályos tekintetemet.

- Anna! Mi a baj? - rémült tekintettel vizsgálgatta az arcomat nagybátyám.

- Nem tudom. - kapkodva a levegő után válaszoltam.
Hallottam, hogy Kuda kinyitotta az ablakot. Alex felsegített és oda kísért az ablakhoz. Jól esett a friss levegő és kellemes volt, ahogy a szél cirógatta az arcomat. Leültem a nyílászáró alatt lévő kanapé szerűségre. Hátam mögé párnát raktak.  . . .  A levegőtől kicsit jobban lettem.

- Mikor ettél utoljára? - tette fel kérdését a Jégember előttem ülve.

- Tegnap reggel. . . . Azt hiszem. - fejemet felé fordítottam és neki támasztottam a falnak.

- Kuda! Maradj itt, Annával. Mindjárt jövök. - mondatát befejezve kilépett az ajtón.
A srác neki dőlt az ablak melletti polc szélének keresztbe tett kézzel és engem figyelt. Még mindig rosszul éreztem magam, de a levegő percről, percre egyre jobban esett. Biztos érdekes lehetek, mert Kuda folyamatosan engem nézett és egyáltalán nem leplezte az érdeklődését. Mikor már meguntam, hogy folyamatosan bámul, felé fordultam.

- Ha valamit kérdezni szeretnél, hát, tedd meg, de ne bámulj így, mert nagyon idegesítő.

- Ne haragudj! - bocsánatot kért és elkapta a tekintetét.
Őt nézve elkezdtem mosolyogni. Utoljára Axel viselkedett így, mikor megkérdeztem tőle tetszik-e neki a szőke göndör hajú, aranyos kis osztálytársa, Sára. Csak annyi a különbség, hogy a kis öcsém elvörösödött, Kuda meg nem. Megmondom őszintén. Már első pillantásra is színpatikus volt ez a srác, de ezzel a viselkedésével még jobban az lett. Nyitódott az ajtó és láttam, hogy nagybátyám tért vissza kezében egy tányérral, ami tele volt szendvicsekkel.

- Egyél egy kicsit. - sétált oda hozzám és a kezembe nyomta a tányért.

- Tehát, Kuda! - oda ment a dolgozó asztalához és leült. - Már érted, miért akarom, hogy Annával lakj? - nézett a fiúra, aki még mindig ott állt ahol az előbb.

- Még mindig nem tetszik a helyzet, de megértem.

- Akkor csak ezért hívattál? - tetem le magam elé a tányért és felálltam.

- Igen.

- Rendben. - komor tekintettel néztem bácsikámra. - Mikor költözik Kuda?

- Még ma. Mikor mész haza ő fog elvinni. - magyarázta Alex.

- Akkor indulhatunk is. - néztem a srác zöld szemébe.
Kuda bólintott és elköszöntünk a Jégembertől. Lementünk a földszintre a szobámhoz és összeszedtem a holmimat. Kimentünk az udvarra ahol a motorok és az autók parkoltak. Majdnem az utolsó járműnél tartottunk, mikor egy sötétkék Toyota Supra-nál megállt és beszállt. Az állam is majdnem leesett. Jó kis autója volt Kudának.

- Nem szállsz be? - nézett rám kérdőn.

- De.

- Akkor mire vársz? - komor tekintettel kérdezte.
Nem válaszoltam, csak beszálltam és bekötöttem magam.

Elindultunk. Gyorsan elmagyaráztam neki merre kell menni. Meglepő módon, ismerte a környéket. Nem tudom miért, de biztonságban éreztem magam az autóban. Teljesen olyan érzésem volt, mint mikor apával vagy Tommy-val szoktam utazni. Nyugodt és gondtalan voltam. Csak az volt a különbség, hogy Kuda bizonyos időközönként nézett. Valamiért az volt az érzésem, kérdezni szeretne valamit, de úgy voltam vele, majd megkérdezi, ha akarja.

Végre megérkeztünk. Kinyitottam a nagykaput és beállt az udvarba. Drága kutyáim rögtön jöttek üdvözölni. Megsimogattam mind a hármat. Mikor Démon észrevette Kudát morogni és vicsorogni kezdett. A kis Zira vidáman futott oda a labdájával a szájában. Nagyon okos egy kiskutya. Pedig csak fél éves. Szépség mellettem figyelte az eseményeket egy mukkanás nélkül. Ne tévesszen meg senkit az én Szépségem. Ha azt venné észre, hogy Kuda támadóan lépne fel, ő lenne az első, aki a torkának ugrana. Bárkinek képesek neki menni, aki fenyegetne engem vagy a családomat. Lehet, butaságnak hangzik, de a kutyáimban mindig is jobban megbíztam, mint az emberekben.
Démont meg kellett fognom, hogy Kuda be tudjon menni a lakásba. Ezután megmutattam neki mindent ami őt érintette. A vendégszobához vezettem.

- Ez lesz a szobád. Nyugodtan pakolj ki és rendezd el a cuccaidat. Én lent leszek a konyhában. Ha kell, valami ott megtalálsz. - magyaráztam és azzal magára hagytam.
Lementem a nappaliba és kinyitottam az üveges ajtót. Mindig ezt teszem, mikor itthon vagyok, hogy az ebek szabadon tudjanak közlekedni. Adtam nekik enni és friss vizet. Ezután neki álltam vacsorát készíteni. Nem magamnak, hanem az újonnan szerzett lakótársamnak. Úgy gondoltam a hagymás tojás jó lesz. Térültem, fordultam a helyiségben és sec-perc alatt kész is voltam. Épp a tányérokat szedtem elő. Becsuktam a szekrény ajtaját és majdnem eldobtam a tányérokat ijedtemben.

- Ne haragudj! - mosolygott Kuda. - Nem akartalak megijeszteni.

- Semmi baj. Csak megszoktam, hogy eddig egyedül voltam. Most meg furcsa, hogy itt vagy.

- Gondolom.

- Kérsz enni? - néztem rá.

- Igen. Köszönöm! - leült az egyik bárszékre.
Szedtem ételt mind a kettőnknek és én is csatlakoztam hozzá a pultnál.