Leírás

Leírás

Menü

2014. november 29., szombat

The Dragon Princess - 1. rész

1. rész - A szomorú hír


Egy teliholdas tavaszi estén kezdődött minden. Akkor fordult fel fenekestül az életem. De, hogy megértsétek miről is beszélek, visszaugrok néhány órát.
Épp a földszinten voltam a konyhában, hogy valami vacsorát készítsek testvéreimnek és szüleinknek, akik valamilyen megbeszélésre mentek kora reggel. Azt mondták este 7-re már itthon is lesznek. Így arra gondoltam, készítek valami finomat, amivel meglepem a családomat, de semmi ötletem nem volt. Viszont időm annyi, mint az égen a csillag. Rá értem este 7-ig kitalálni és elkészíteni. Kis töprengés után úgy határoztam, főzök valami rendes ennivalót. Mivel egyikünk sem evett egész nap főtt ételt. Végig jártam a konyhában az összes szekrényt és a hűtőbe is bekukkantottam. Mire a végére értem a konyhaszekrényen hevert pár kukorica konzerv, csilis bab és sima bab konzerv, darált hús, 3 fej hagyma és egy csomag tészta. Persze fűszerek is voltak ott meg edények is, de azért mindent nem szerettem volna felsorolni. Így neki láttam a főzésnek. Épp hogy bele kezdtem, haza ért Raul a nagyobbik öcsém.
Barna haja fel volt zselézve. Két évvel volt nálam fiatalabb. A stílusa vegyes. A disco-tól kezdve az elegáns ruháig minden jól állt neki.
A helyiséget két oldalról lehet megközelíteni. Az ebédlő irányából és az előszobából. Ő az utóbbi felől érkezett. Belépve a konyhába üdvözöltük egymást.
- Csá húgi! - mosolygott és ökölbe szorított jobb kezét felém nyújtotta.
          - Hali tesó! - mosolyogtam én is és ökleinket összeérintettük.
Most jogosan kérdezhetitek, miért hív húginak, hisz a nővére vagyok. Ennek egyszerű a magyarázata. Hiába vagyok idősebb nála, de ő magasabb fél fejjel, mint én, idősebbnek is néz ki és hamarabb elhiszik az emberek, ha együtt látnak minket, hogy a húga vagyok vagy a csaja, mert már erre is volt példa. Ez ugyan így van a másik öcsémmel is.
- Mit főzöl? - érdeklődött.
- Csilis babot, tésztával. - válaszoltam miközben a hagymát vágtam apróra. - Melyik edzésen voltál? - érdeklődtem.
- Öhm. Hát, . . .
- Ugye, nem megint Alexander bácsikánkkal voltál? - rosszalló tekintettel pillantottam rá.
- De igen. - lehajtott fejjel válaszolt.
- Tudod nagyon jól, hogy apáék nem nézik jó szemmel.
         - Tudom.   . . .  De gyakorolni kell! - emelte fel a fejét. - Különben ki esünk a formánkból.
Ekkor szúrós pillantást vetettem rá zöld szemeimmel. Raul nem félt tőlem, de azért tartotta azt a bizonyos határt, hogy ne dühítsen fel.
- Veled volt Ginta is. Igaz? - szegeztem neki kérdésemet a tűzhely előtt állva.
- Igen. - válasza tömör volt, miközben egy almát harapdált, amit a pulton lévő gyümölcsös kosárból vett ki.
            - Hah. - sóhajtottam egy nagyot.
Ebből tudta az öcsém, hogy minden rendben és nem vagyok mérges. Ezért így folytatta.
- Te is eljöhetnél velünk valamikor gyakorolni. - nézte a hátamat azokkal a nagy barna huncut szemeivel egy bárszéken ülve.
            - Tudom, tudom. - intettem.
Ekkor lépet be az előszobából három fiatal srác. A látvány, ami fogadta őket, először a másik bejárat volt, de nem szimpla ajtó volt, hanem olyan, mint amik a western filmekben szokott lenni a kocsmáknál. Ott tudtál az ebédlőbe bemenni. Ezt a két helyiséget egy pult választotta el. Itt ült Raul. Aztán ennek a végében jobb oldalt a sarokban volt a spejz bejárata. Majd egy kicsivel arrébb kezdődött a konyhaszekrény, ami egészen az előszoba és a konyha közötti ajtóig terjeszkedett. Már, mint csak majdnem, mert az ajtó mellett rögtön a hűtő volt. A mosogatót az ablak alatt találhatod meg jobbra az utca felőli oldalon. A tűzhelyet pedig a konyhaszekrény egy kis darabja választotta el a hűtőtől. Az első, akit megpillantottam, a legkisebb testvérünk Axel volt.

 A kék szeme csak úgy virított a szőke haja alól. Ő idén töltötte a 13-at. Gondolom az iskolából hozhatták el, mert egyenruhában volt. A következő Tommy volt. Sötét barna vállig érő haja lófarokban lógott a hátára. A sötét tekintete mindig is megbabonázott és nyugodtsággal töltött el. Még mielőtt félre értitek a helyzetet, nem vagyok belé szerelmes. Csak egyszerűen mióta ismerem, ezt a reakciót váltja ki belőlem. Ő olyan 185 cm magas lehet. Izmos és jó képű. A stílusa olyan . . . nem is tudom milyen, mert változó. Szerintem attól függ, milyen kedve van vagy épp hova megy. Ja, igen. Tommy a testvéreim legjobb haverja, nekem meg egy nagyon jó gyerekkori barátom. Idősebb, mint én 2 évvel. Az utolsó, aki belépett a konyhába, a középső testvérem Ginta volt. Ő Raulhoz és Tommy-hoz képest magasabb és nagyobb darab is. Körülbelül olyan 190 cm magas lehet. Barna haja önálló életet élt a fején. A szeme színe kék. Egyedi stílusú az öltözködése. Hozzá teszem, mind a három testvérem nagyon jól néz ki. Csak úgy loholnak utánuk a csajok. Igen. Még a kicsi Axel is a csajok kedvence.
- Szia! - ugrott a nyakamba Axel. Vagyis ölelt át, mivel a vállamig ért.
- Szia, picur! - mosolyogtam és megsimogattam a fejét.
          - Szia, Anna! - lépett a jobb oldalamra Tommy és nyomott 1-1 puszit az arcom mind két felére, amit én viszonoztam.
Ezután mind a ketten oda mentek Raulhoz. Köszöntek egymásnak és helyet foglaltak.
- Mi ez a jó illat? - szaglászott a levegőbe Ginta.
- A mi drága nővérkénk Mexikói csilis babot készít. - válaszolt Raul még mindig az almát rágcsálva.
         - Hm. - nyalta meg a szája szélét. - Már rég készítetted ezt vacsorára. - csillogó szemekkel mondta és ő is leült a többiekhez.
Mosolyogtam és folytattam tovább a főzést. Térültem, fordultam és elő vettem 4 poharat a szekrényből, majd öntöttem bele üdítőt. Oda vittem a fiúknak.
- Maradsz vacsorára Tommy? - néztem rá kérdőn.
- Ja, tényleg! - vágott közbe Ginta. - Reggel elfelejtettem mondani, hogy ma itt alszik nálunk.
- Még jó, hogy több ételt szoktam készíteni, mint amit megesztek. - mosolyogtam a fiúkra.
- Persze csak ha nem zavarok. - nézett rám Tommy, Raul mellett ülve.
          - Ugyan. - legyintett Raul. - Te sosem zavarsz. - huncut vigyorral az arcán magyarázta. - Sőt! Sokszor már hiányol is a mi kedves nővérkénk.
Na, amikor befejezte a mondatát a drágalátos öcsikém, éreztem, hogy az arcom elkezdett pirosodni. Ezért inkább nem szóltam egy szót sem, csak elfordultam és oda mentem a tűzhelyhez megkeverni az ételt. A testvéreim nagyon szerettek szekálni. Főleg Tommy-val. Bár sosem értettem, miért. Hallottam a hátam mögött amint beszélték a srácok, hogy felmennek a szobájukba átöltözni. Így elkönyveltem magamban, hogy mind felmentek. Mivel pont háttal álltam mind két ajtónak, nem tudom melyiken távoztak, de szerintem az ebédlő felé mentek.
Fél óra múlva végre kész volt a vacsora. Sóhajtottam egyet, levettem a kötényt és megfordultam. Hirtelen köpni, nyelni nem tudtam annyira meglepődtem. Tommy állt néhány centire tőlem. Még szerencse, hogy nem ütök, rögtön mikor megijedek vagy meglepődöm.
- Ezt többet ne csináld! - néztem zöld szemeimmel a szemébe.
- Bocsi. Rossz szokásom. - mosolyogva magyarázta.
- Valamilyen macska vagy, hogy ilyen halkan közlekedsz?
         - Szakmai ártalom. Gyere, ülj le egy kicsit. Beszélgessünk. Úgyis rég találkoztunk már. - fogta meg a jobb kezem és óvatosan a pult felé húzott.
Nem ellenkeztem. Mentem utána. Leültünk a bárszékekre egymással szemben.
- Nem is találkoztunk régen. Három napja voltál nálunk.
- Igaz. - helyeselt. - De mikor beszéltünk utoljára, csak mi ketten úgy isten igazán? - kérdőn pillantott rám barna szemeivel.
          - Már az idejét sem tudom. - szomorkásan válaszoltam.
Ahogy befejeztem a mondatomat, ismét két nagyobbik öcsém lépett be az ebédlőbe és a pulthoz sétáltak. Komolyan mondom, mindig rosszkor bukkannak fel, de hát, ők már csak ilyenek.
- Gyere haver, PS-ezünk egyet. - vetette fel az ötletet Ginta.
- Végül is, mért ne! Úgy is rég játszottunk már. - egyezett bele. - Te is jössz? - nézett rám kérdőn.
- Most nem. Megterítem az asztalt, majd elmegyek, pancsolok egyet. - indokoltam meg nemleges válaszomat.
Szerencsére megértették és távoztak a nappaliba. Előszedtem a tányérokat, a poharakat, az evő eszközöket és megterítettem. Az ebédlőből pont láttam mit játszanak a fiúk, mert ezt a két helyiséget polcok választották el, amin fényképek és apró csecsebecsék, dísztárgyak és cserepes növények sokasága töltötte be. Ezek mind anya kincsei voltak, amit tőlünk és apától kapott valamilyen alkalomra. A falakat mindenhol családi fotók vagy tájképek tarkították. Mikor kész voltam az asztallal, ami hozzá kell tennem elegáns és szép lett, a konyhán keresztül távoztam. Mehettem volna a nappalin keresztül is, de nem akartam zavarni a srácokat. A bejárati ajtónak háttal álltam az előszobában a lépcsővel és apa dolgozó szobájával szemben. Ami igazából egy kisebb könyvtárnak is megfelelt volna, mert olyan sok könyv található meg abban a szobában. Köztük anya összes valaha megjelent könyvei is helyet foglalt a polcokon. Felbattyogtam az emeletre. Felérve Axel szobájának voltam háttal. Ez apa dolgozója felett volt. Majd a fürdő következett ahol mosni is szoktunk. Ez a szüleink fürdője felett volt. Az mellett volt anya birodalma ahol ügyködni szokott. Ez pedig apuék szobája felett kapott helyet. Én pont a szobámmal szemben álltam. Jobb oldalamon az ablakokkal. Balra haladva volt Raul szobája, aztán Ginta-é és anya birodalma meg Ginta szobája között volt egy vendégszoba. Így néz ki az emelet.
Mikor már megfürödtem és rendbe szedtem magam, lementem a fiúkhoz. Rá pillantva a fali órára aggódni kezdtem. Már lassan fél nyolc volt. Apuék meg sehol. Tommy épp a lépcső alatti WC-ből jött ki és megállt az ajtajában.
- Valami baj van? - nézett rám.
- Hm? - felé fordítottam a fejem. - Nincs semmi. - mosolyogtam.
- A tesóidnak mond ezt. - lépett közelebb. - Túl jól és régóta ismerlek, hogy tudjam mikor vagy őszinte. Szóval ismét megkérdezem. Van valami baj?
- Nincs.   . . .  Csak aggódom. - lehajtottam a fejemet. - Késnek anyuék. Pedig nem szoktak. Ha esetleg mégis, akkor fel szokott hívni. De most semmi. - magyaráztam szomorkásan.
            - Értem. - tette jobb kezét a bal vállamra. - Nyugodj meg. Inkább adj a tesóidnak enni, mert már az előbb is éhen akartak halni.
Nem szóltam semmit csak bólintottam és mosolyogtam. Tommy visszament a fiúkhoz, én meg szedtem mindenkinek enni. Leültünk a szépen megterített asztalhoz és elkezdtünk vacsorázni. Jobban mondva a srácok ettek, én meg csak piszkáltam az ételt, mintha azt várnám, mikor ugrik fel és rohan el. Annyira nyugtalan voltam, hogy az étvágyam is elment. Az asztalnál mindenkinek megvolt a maga helye. A két asztalfő a szüleink helye, az ablakkal szemben Axel és én szoktam ülni. Velünk szemben meg a másik két öcsém. Tommy-t most apa helyére ültettem le, ami a polcokkal szemben volt. Hirtelen elkezdett csörögni a mobilom. Alex bácsi volt.
- Szia!
- Szia, Anna! Egyedül vagy? - kérdezte komoran.
- Nem. 
- Akkor légy szíves menj egy olyan helyre ahol biztosan nem hall senki.
          - Rendben. - válaszoltam, miközben felkeltem az asztaltól és kimentem a nappaliba. - Most már mondhatod.
Alex bácsi bele kezdett a mondókájába. Az arcomon elsőre a döbbenet ült ki, majd elsápadtam.
- Akkor indulok már is! - válaszoltam.
- Testvéreidnek ne szólj! Ne aggódjanak. Maradjanak nyugodtak Axel miatt.
          - Rendben. Szia! - elköszöntem és letettem a telefont.
Bementem az ebédlőbe. Pont végzett az evéssel Tommy és rám nézett. Komolyságot és higgadtságot erőltettem az arcomra.
- Autóval vagy? - tettem fel hirtelen a kérdésemet.
- Igen. Szeretnél valahova menni? - érdeklődött.
            - Igen. El tudnál vinni?
Tommy nem szólt egy szót sem, csak bólintott egyet.
- Mi is mehetünk? - érdeklődött Axel.
          - Most nem. Már késő van. Raul és Ginta itthon maradnak veled és vigyáznak rád. - mosolyt erőltetve az arcomra magyaráztam.
A kicsi öcsém a válasz hallatán elszomorodott.
          - Ne búsulj. - léptem mellé. - Majd legközelebb eljöhetsz. - simogattam meg a fejét. - Legyél jó, azt a fiúk biztosan megengedik, hogy sokáig fent legyél. - kacsintottam rá.
Tudom, hogy nem 8 éves és már nagy, de a szabályokat betartjuk, amit a szüleink hoztak. Hisz neki még nagyon is a hasznára van, ha időben lefekszik, és eleget alszik.
- Oké. - mosolygott Axel.
- Akkor indulhatunk? - tette fel a kérdést Tommy.
- Igen. - oda fordultam testvéreimhez, akik az ablaknak háttal ültek. - Raul, Ginta légyszi mosogassatok el, ha befejeztétek az evést.
- Jól van. - válaszolt Raul.
- Mikor jöttök? - érdeklődött Ginta.
          - Nem tudom. Szóval ne várjatok meg minket. Oké?
A fiúk válasz gyanánt bólintottak. Ezután elköszöntünk és kimentünk az épületből. Beszálltunk az autóba és Tommy felém fordult.
          - Valami nincs rendben. Igaz?
A könnyeimmel küszködve próbáltam válaszolni, de nem jött ki hang a számon. Tommy látta rajtam végig, valami nagy baj lehet. Ezért sem kérdezősködött a fiúk előtt. Végül sikerült lenyelnem azt a hatalmas gombócot a torkomon és válaszoltam.
          - Anyáéknak balesete volt. Az orvosok az életükért harcolnak ebben a pillanatban is. - fakadt ki belőlem.
A fiú, aki a volánnál ült, többet nem kérdezett. Tudta mi az úti célunk. Most kivételesen örültem neki, hogy csendben van. Nem tudtam volna vele beszélgetni.
Még a kórházba értünk az ablakon bámultam kifele. Néha, néha rám pillantott a hosszú út alatt, de nem mondott semmit. Végül megérkeztünk. Leparkoltunk és siettünk is be az építménybe. Megkerestük Alexander bácsikámat. A fél kórházon végig rohantunk, mire a nyomára bukkantunk. Alex bácsi anya bátyja. Fekete haja már őszes néhol, de nem feltűnő.
Magasságra akkora, mint Ginta. Azaz olyan 190 cm körüli. A szeme sötét barna.
- Szia, Alex bácsi! - léptem oda hozzá és puszival az arcra köszöntöttük egymást. - Van már valami hír?
- Sziasztok! Üdvözletem fiatalember. - és kezet fogtak. Tommy bólintott egyet. - Nem mondtak még semmit. - hangjában aggodalmat észleltem, de a viselkedése nyugodt volt.
- Értem. - fordultam a jobbomon álló sráchoz. - Köszönöm, hogy elhoztál. Ha gondolod haza is mehetsz.
- Dehogy megyek! - nézett rám értetlenül. - Itt maradok veled.
            - Igaza van. Ki tudja, mikor tudnak az orvosok valami hírrel szolgálni. Nekem meg sajnos mennem kell nemsokára, mert dolgom van. - magyarázta a bácsikám.
Bólintottam. Nem értem ezt az egészet. Hisz a húgáról van szó és még most is a munka jár a fejében? Nem tudom felfogni és ez miatt haragszom is rá. Kis idő után elköszönt Alex bácsi és ketten maradtunk a kórház kihalt folyosóján.
Várakoztunk. Fel alá mászkáltam idegességemben. Aztán leültem Tommy mellé. Az igazat megvallva, örülök, hogy itt maradt velem. Nem is tudom, mi tévő lennék most. Kezeimet ökölbe szorítva combjaimon pihentettem. Hirtelen egy kéz fogta meg a bal kezemet. Összerezzentem.
                   - Nyugodj meg. - hallottam Tommy nyugtató hangját.
Rá emeltem tekintetemet. Ökölbe szorított kezeim elernyedtek és kinyíltak. A srác, aki mellettem ült, még mindig fogta a kezemet és jobb kezével simogatta a hátamat. Kicsit nyugodtabb is lettem. Jó hatással van rám ez a fiú. Fejemet a vállára hajtottam és szemeimet lehunytam.
Mikor ki nyitottam a szemeimet, senkit nem láttam. Felálltam és elindultam. Szinte az egész kórházat végig jártam, de minden kihalt volt. Egy lelket sem találtam sehol.
             - Ez kezd ijesztő lenni és nagyon nem tetszik. Hova tűnt mindenki? - kérdeztem.
De választ nem kaptam. Mondjuk nincs is ki válaszoljon. Hirtelen az egyik ablak becsapódott. A szélben rózsaszín cseresznye virág szirmok táncoltak befele a fehér folyosóra. Egy lágy, selymes hangot is hozott magával. A nevemet ismételte. Félve, de oda mentem az ablakhoz. Felnéztem a holdra és egy tündért pillantottam meg.

            - Drága Anna! - szólított meg. - Nagyon figyelj arra amit közölni fogok veled! Ne hagyd magad átverni és kihasználni! Erős, határozott, talpra esett és magabiztos lány vagy. Az életed ettől az éjszakától kezdve meg fog változni. Sok fájdalom és bánat fog érni. De neked mindig talpra kell állnod és tovább menned, mikor akadályba ütközöl!
Lélegzet visszafojtva figyeltem erre a gyönyörű teremtményre, aki előttem lebegett a hold fényénél.
- Sok mindenen keresztül fogsz menni és még több kihívás előtt állsz.   . . .  Íme, az első. - ahogy ezeket a szavakat hallottam, lehunytam a szemeimet.
Hirtelen nagyon rossz érzés kapott el. Kinyitottam szemhéjaimat és Tommy ott ült mellettem. Egy tapodtat sem mozdult mellőlem. - Akkor az előbb hova tűnt? - tettem fel magamban a kérdést. De hamar megválaszoltam. Csak álmodtam. De a tündér szavai még mindig a fülemben csengtek. Felegyenesedtem és rá pillantottam a balomon ülő srácra. Ő viszonozta.
- Sokat aludtam? - érdeklődve mustráltam.
- Nem.
      - Van valami hír már?
Abban a pillanatban, ahogy kimondtam ezeket a szavakat, egy orvos közeledett felénk. A szívem elkezdett gyorsabban verni.
          - Önök Mr. és Mrs. Winstar hozzá tartozói?
          - Igen. - pattantam fel a székről. - A lányuk vagyok.
          - Sajnálattal közlöm a szülei bele haltak a sérüléseikbe. Mindent megtettünk, de súlyosak voltak a sebesülések és nem tudtuk megmenteni az életüket. A hír hallatán könnyeim önálló életet éltek és csörgedezni kezdtek, mint egy kis patak. Nem fogtam fel, amit az orvos mondott.
               - Részvétem! - mondta a férfi és távozott.
Csak most fogtam fel. Apuék nincsenek többé. Tommy felé fordultam és hangosan elkezdtem zokogni. Ő felém nyúlt. De én hátrébb léptem. Nem akartam, hogy hozzám érjen. Megfordultam és elkezdtem futni. Ki rohantam az épületből az utcára. Homályos látásomtól azt sem tudtam merre megyek, de nem is érdekelt. Azt akartam ne legyen körülöttem egy ember sem. Mikor már az oldalam is elkezdett szúrni, megálltam pár percre. A könnyeim még mindig folytak. Megtöröltem nedves szemeimet és körbe néztem. A környék nem volt ismerős. Viszont nem is érdekelt. Tovább sétáltam.  Nem tudom mióta gyalogolhattam, de ismerős helyre tévedtem. Körül néztem. A parkban voltam a kedvenc cseresznyefánknál. Felnéztem az égre és az ezüst fényű holdra.
Kezdtem megnyugodni, ahogy a fénylő égitestet bámultam.  A lágy szellő rózsaszín szirmocskákat táncoltatott. Fáj a szívem. Szét akar szakadni a bánattól. Éreztem az arcomon a forró legördülő könnycseppeket. Ismét sírtam. Lerogytam a földre és arcomat a tenyerembe temettem. A könnyeim zuhogtak, mint a Niagara vízesés.  . . .  Nem tudom mennyi idő telhetett el, de lépteket hallottam. Ekkor már a fa tövében ültem. Felnéztem homályos tekintetemmel, de nem ismertem fel a közeledő alakot.Mikor már nem messze volt tőlem, erőt vettem magamon. Felálltam, megtöröltem szemeimet és oda rohantam a fiúhoz.
 A nyakába ugrottam és szorosan hozzá bújtam. Nem tudom hogyan talált meg, de nagyon örültem Tommy-nak. Mindig jókor van jó helyen.
          - Jól vagy, Anna? - nézett rám és a hajamat félre húzta az arcomból. - Nem esett bajod? - ölelt át.
               - Nem. - válaszoltam elcsukló hangon.
               - Úgy aggódtam. - még szorosabban ölelt.
Ezután felemelt és a karjaiba vett. Továbbra is zokogtam. Elindult kifele a parkból. Az arcomat a mellkasába temettem. Ezért fogalmam sincs pontosan merre mehettünk. A következő pillanatban már az autójánál voltunk. Egy fekete dzsip előtt álltam. Kinyitotta az ajtót és beszálltam. Az anyós ülésen foglaltam helyet. Bekötötte a biztonsági övemet és ő is beszállt a járműbe. Elindultunk. Az ablakon bámultam kifele. A környék egyre ismerősebb volt. De nem haza mentünk. Felé fordítottam a fejemet.
               - Hova megyünk? - töröltem meg szemeimet.
               - A lakásomba. Ilyen állapotban nem kéne a testvéreid elé állnod. Ma este ott alszol nálam és holnap haza viszlek.
               - Rendben. - mondtam. - Más választásom amúgy sincs. - gondoltam.
               - Hívott a nagybátyád. Azt mondta majd ő mindent elintéz a temetéssel kapcsolatban.
Ezeket a szavakat hallva ismét elkezdtek folyni a könnyeim. Pedig már azt hittem elfogytak. Hosszas csend után megérkeztünk. Tommy leparkolta az autót és kiszálltunk. Bementünk az épületbe és elkezdtünk a lépcsőkön felfele menni. Sorra szedtük a lépcsőfokokat. Végül megálltunk a 27-es számmal jelzett ajtó előtt. Elkezdett kotorászni a zsebében. Egy kulcsot vett elő. Kinyitotta az ajtót és beléptünk a lakásba. Ahogy bementem, jobb oldalt volt a fürdő ajtaja. Beljebb haladva, a konyha és a nappali, ami egyben volt. Olyan amerikai stílusú azt hiszem. Szemben pedig a két szoba bejáratát láttam. Az ő szobája a jobb oldali, a másik pedig a vendégszoba. Ahhoz képest, hogy legénylakás, rend és tisztaság volt. Most jöttem rá, mennyi mindent nem tudok róla. Az évek során eltávolodtunk egymástól. Pedig mikor kicsik voltunk, el sem lehetett választani minket. Szemeimet ismét megtöröltem. Már nem sírtam.
Körbe néztem a lakásban. Az ablakkal szemben a falon képek lógtak. A szüleiről volt kép és olyan is akadt, amin a testvérével látható. Ahogy haladtam végig a fotókon, megpillantottam egy ismerős fényképet.
Ő és én voltunk rajta gyerekként. Még én nézelődtem, Tommy előkészítette a vendégszobát. Kilépve a helyiségből pont a jobbomon állt. Kezeimet hátul összekulcsolva felé fordítottam a fejem.
- A szobát elő készítettem. Ha gondolod, zuhanyozz le.
- Oké. - mosolyogtam.
- Nem kell erőltetned a jó kedvet. Nem a testvéred vagyok, hogy erősnek kell lenned előttem is. - magyarázta.
          - Tudom. - léptem hozzá közelebb és egy puszit nyomtam az arcára. - Köszönök mindent!
Ezután bementem a fürdőbe. Gyors lezuhanyoztam. Mikor megtörölköztem, leesett, hogy nincs pizsamám. Ezért a szárítóról levettem egy pólót és egy bokszert. Kicsit nagyok voltak a ruhadarabok, de nem akartam alváshoz vissza venni a rendes ruhámat. Rendet raktam magam után és kimentem a helyiségből. Tommy épp a konyhában ügyködött. Mikor megpillantott kikerekedtek a szemei.
- Ne haragudj! Kölcsön vettem ezeket, mivel nincs pizsamám.
- Semmi gond. - mosolyodott el. - Gyere, együnk.
            - Köszönöm. De nem vagyok éhes. - abban a pillanatban elkezdett korogni a gyomrom.
Tommy felnevetett és a kezembe nyomott egy szendvicset. Még én falatoztam, elment zuhanyozni. Mikor végeztem a szendvicsemmel, bementem a szobába és elnyúltam az ágyon. Beszívtam az ágynemű finom illatát és pár perc múlva már aludtam.




5 megjegyzés:

  1. Szia LinChan!:)

    Gratulálok a művedhez, mivel tényleg megérdemled, és csak remélni merem, hogy még jó sokáig fogod folytatni! Nem szaporítom tovább a szót, olvasom is a következő részt! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Üdvözöllek Amnesia!
      Nagyon szépen köszönöm! ^_^ Örülök, hogy tetszik. Jól esnek a szavaid.
      Még sok ötletem van hozzá. Szóval egy darabig még olvashatod/olvashatjátok. :-)

      Törlés
  2. Szia LinChan!

    Elolvastam az első részt és meg kell mondjam, hogy csodálatos! A rész hosszúsága jóval több, mint amennyit én szoktam írni, szóval már ehhez gratulálni tudok neked. :D A fogalmazás módod már most a helyén van. Kíváncsi leszek, hogy mit hozol ki belőle. :) Szóval továbbra is hajrá! Kitartást hozzá és türelmesen várok minden további megjelenő részed. Majd további hozzászólásokat is írok a részekhez és mit írtam már, küldj egy képet és akkor kiteszlek a BlogAjánlóba. :) Mert a blogod hirdetni kell!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Proxy!

      Hű! Hirtelen nem is tudom mit írjak. Nem találom a megfelelő szavakat. . . . Nagyon szépen köszönöm, ezt a sok biztatást!
      El sem tudom mondani, milyen sokat jelent ez számomra. ^_^ Remélem a következő részekkel sem fogok csalódást okozni. :-)

      Tisztelettel, LinChan

      Törlés
  3. Szia!

    Nos, akkor kezdjünk is bele egy velős kritikába, hogy aztán mehessek tovább a történetben - persze csak holnap, minden napra egy mese, hogy tovább kitartson!

    Először is, a hossz teljes mértékben tetszik, tisztességes mennyiség, ennél alább ne add! Szeretem, amikor magával ragad a történet és nem hagy faképnél egy oldal után... Az annyira fel tud... nem is tudom, bosszantani talán a jó szó rá!
    A veszőkkel és igekötőkkel nem állsz szoros barátságban, bár ez egy régebbi poszt, szóval azóta biztos fejlődtél:D
    Esztétikailag a sorkizárt jobb megoldás, de ez csak egy tipp^^

    Tetszenek a képek, habár a szemem zavarja, hogy körbe van futtatva a szöveg, simán beszúrva részemről jobban tetszenének, de ez ízlés kérdése. A történet szempontjából és ahogy halad előre a szöveg, teljes mértékben jó választás és a szerkesztés is tökéletes - szóval csak az én szemem furcsa.

    Tetszik az E/1, személyes és sokkal közelebb hozza az olvasót.
    A számok viszont nem tetszenek. Vagy számmal vagy betűvel, nem mixelünk, még akkor sem, ha ez "csak" egy blog:D Legyünk következetesek(:
    A tőmondatok sem tetszenek... Túl sokan vannak, ha összefűzöd őket, akkor még gördülékenyebbé válik a történet, bár biztos ebben is fejlődtél, ahogy haladok előre, majd megvétózom ezt a hozzászólást - remélem :D
    Tetszenek a kiszólások, az E/1 mellett ez is jó módja az olvasó bevonásának.

    A leírásoknál van egy kis nézőpont zavar, de ez javítható (először a srácokhoz szól a szereplő, aztán az olvasóhoz).

    Tündérek :3 Imádom a tündéreket! Jaj, nagyon izgatott vagyok, hogy mi lesz ebből!

    A halálfeldolgozás számomra túl rövid volt... A gyász 5 fázisa végén van csak az elfogadás, nem az elején. Először a tagadás van. (de ez lehet kákán csomó)

    Azt hiszem, ez egy ígéretes történet és sok mindent ki lehet belőle hozni. Jó a fantáziád, mindenképpen használd és mutasd meg a világodat nekünk is:D Úgy érzem, el tudok benne mélyülni.

    xoxo,
    T

    VálaszTörlés